20.rész

Az ágyon fekve nézek ki a fejemből, olyan érzésem van, mintha hiányozna valami. Már két órája visszaírtam Luhannak, azóta még nem válaszolt. Ahogy Sehun se, hogy talán egy kicsit is bocsánatot kérjen a viselkedése miatt. De végülis mire számítsak tőle? Ő egy bunkó, és a ebben a legszörnyűbb, hogy ő sem tagadja le, és én még eljátszottam azzal a gondolattal, hogy talán lehetünk barátok, nem úgy mint első benyomásnál... Lehet jobb is volt úgy, míg egyáltalán nem bírt ezáltal nem is beszéltünk, és semmi ok nem volt a haragra. Már megint miért gondolkodom rajta?

Kinyílik az ajtó, s fejem egyből felkapom és látom Saraék azok.
-Te miért vagy itt? -kérdezi Sara, ahogy leveszi fejéről a napszemüvegét és az ágyra dobja.
-Nem sok kedvem volt egyedül kint lenni, ezért bejöttem lepihenni. -mosolygok rá.
-Oh értem-Jakere pillant és mellém siet. -Hamarosan találkozni fogsz azzal a fiúval -suttogja. -Öltözz át és lemegyünk a Hallba. -kacsint.
Nem sok kedvem van az egészhez, de fogjuk fel úgy, hogy értük teszem ezt.
Átöltöztem egy lenge fehér ruhába és együtt lementünk a fő részbe. Hakyeon ismételten nagyon kedvesen viselkedett velünk, de szólította a munkája.

Abban pedig mi volt a legbosszantóbb, hogy itt vagyok? Az, hogy Sehun is itt van. Apa megindult egy férfi felé, aki mellett Sehun is állt. Mit jelentsen ez? Nehogy azt mond, hogy Sehun az, akivel anyáék összeakarnak hozni?!
-Reita... ő itt a munkatársam Mr. Oh .
-Örülök, a találkozásnak -mondja a férfi vidáman. -Ők a fiaim. Sanghun az idősebb és Sehun az öccse -mutat a fiúkra. Sehun unottan figyel engem, míg a bátya szeme csillog, szinte már ijesztő. -Nos akkor elmehetnénk enni, mert már kilyukad a gyomrom -dörzsöli a kezét, apa munkatársa.
-Menjünk! -helyesel Sara közben rám sandít, de arcomról semmit se tud leolvasni.
-Na és hogy érzed magad itt? -kérdezi Sanghun mosolyogva, ahogy lemaradunk a szülőktöl. Sehun mögöttünk, kullog, s végig érzem magamon a szúrós tekintetét.
-Nagyon jól, jó végre kikapcsolódni - elmosolyodom.
-Miért? Eddig mit csináltál a nyáron? -nevet Sanghun. Kicsit most idegesítő, de inkább ő mint Sehun.
-Ha te azt tudnád -nevetek én is.
-Oh, szeretem a titokzatos lányokat -mosolyog .

De egy nyomulus pasi... volt már egyáltalán barátnője? Mert ha így csajozik, ezer százalék, hogy nem volt neki. Óvatosan hátra nézek Sehunra, aki csak elégedetten vigyorog. Chö, élvezi, hogy szenvedek?!
-Na és, hogy-hogy bele mentél ebbe az egészbe?
-Mibe? -nézek értetlenül Sanghunra.
-Hát ezt, hogy velem legyél - mondja. Tehát akkor vele akarnak összehozni és nem Sehun-al, egy kicsit nyugtatóbb a helyzet.
-Én nem mentem bele, csak egyiknap közölték és már utaztunk is -vállat vonok.
-Oh értem - lehangolt lesz. Nem fog bevállni! Gondtalanul folytatom az utat és reménykedem, hogy nem kell hallgatnom ezt a fiút.
-Tudod, azért ez akkor is boldoggá tesz -folytatja. Magamban már rég lelőttem ezt a palit.
-Hyung, minek untatod?! -csendül fel Sehun hangja.
-Pofa be! -szűri fogai közt a szavakat Sang. -Bocsáss meg neki, nem tudja hol a helye... -mosolyog kínosan.
-Lehet, hogy te se tudod -töröm le a kis szarvacskáját. Ezt meg hol tanultam??!! Sehun is nagyot néz a megnyilvánulásomon.
Innentől csendben tesszük meg az utat az étteremig, bár utána is csak a szülők beszélgettek, és látszólag annak tudták be szótlanságunkat, hogy nem merünk beszélgetni, hogy ők is itt vannak. Hát ez nem így van!..

Már a desszertet vártuk, mikor a telefonom elkezdett csörögni. Zsebemből előveszem és elkerekedett szemekkel nézem Luhan nevét a kijelzőn.
-Sara, felvehetem? -ijedten nézek rá.
-Persze, menj csak! -mondja értetlenül.
-Elnézést - bocsánatot kérek az asztalnál ülőktől, ahogy felállok az és kimegyek szerencsére Luhan nagyon kitartó és nem teszi le a telefont.
-Igen? -veszem fel sietve.
-Ah, de jó végre hallani a hangod! -hatalmas megkönnyebbülés érződik hanglejtéséből.
-A tiédet is -elmosolyodom.
-Ne haragudj, hogy nem válaszoltam az üzenetedre de ...
-Semmi baj! -vágok a szavába. -Remélem jól vagy - nyelek egy nagyot.
-Most már nagyon jól vagyok, bár kicsit egyedül érzem magam... igazából egyedül is vagyok -nagyot sóhajt. -Annyira ott szeretnék veled lenni, de arra most nincs lehetőség. Ha hazaérsz, találkozni fogsz egy fiúval, a neve Tao, ő majd elmond neked néhány dolgot. - magyarázik.
-Miről??
-Majd megtudod kicsi-holdam. -mosolygós a hangja.
-Tetszik ez a becenév -kuncogok.
-Ennek roppantul örülök -ő is felnevet.
-Tudod, most Sehunnal kell egy légtérben lennem, és áh! Nagyon felidegesített, aztán láttam az sms-ed és máris jobban éreztem magam.
-Tudom. Amúgy jó fiú ő, csak nehezen mutatja ki mások iránt mit érez, de biztos lehetsz benne, hogy bír téged.
-Ennek akkor örülnöm kéne? -fintorodom el. Luhan csak elneveti magát.
-Örülnék ha jóban lennétek -elmosolyodik.
-Megpróbálhatom - szemeim megforgatva mondom. Ha neki ennyire fontos, akkor legyen...
-Köszönöm. Na most megyek, még elkel intéznem néhány dolgot -mondja. -Vigyázz magadra holdacskám -elkuncogja magát, majd leteszi a telefont. Sóhajtva fordulok, meg és indulnék de valaki mellkasába ütközöm.
-Elnézést -lépek hátra és homlokom dörzsölöm. Fél szemmel az illetőre nézek.
-Figyelj oda máskor -morogja.
-Inkább minek voltál annyira a sarkamban? -puffogok Sehunra.
-Én nem - oldalra néz, majd vissza rám. - Szerintem menjünk vissza.
-Rendben -bólintok. -Amúgy a bátyád nagyon idegesítő.
-Hát igen -elneveti magát. Elmosolyodom és elindulok vissza, Sehun hirtelen megfogja a karom, így megállásra késztet. Felé nézek. -Hm?
-Bocsáss meg a mai miatt - bűnbánóan lehajtja a fejét. Szemeim hatalmasra nyílnak a döbbenettől.
-Nagyon köszönöm - elmosolyodom, elé lépek és kicsit félve de megölelem. Testtartásából érzem, hogy meglepődik a cselekedetemen, így nem ölel vissza. Elengedem, és már boldogabban indulok vissza. Pár perc múlva Sehun is visszatér az asztalhoz, és beszélgetésbe elegyedik a szüleimmel, amit nem tudok hova tenni, ha a másik fiút szánták nekem, akkor nem annak kéne Jake-ék...hogy is mondjam "seggét nyalni" ?!
Sehun, mit csinálsz?

***

-Akkor, holnap reggel találkozunk - mondja Sanghun már az ajtónknál állva. Anyáék előbb elmentek, engem kettesben hagyva ezzel az őrülttel. Igen, már inkább Sehun mint ő!
-Rendben -hamis mosoly van az arcomon. Közeledik,hogy adjon egy puszit, de hamar kinyitom az ajtót, bemegyek rajta és szépen-nőiesen becsapom azt.
-Na mi volt? - izgatottan fut elém Jake, én meg hátra hőkölök.
-Semmi - emelem fel kezem és nagy szemekkel nézek rá. Elfintorodik.
-Csak ennyi? -unottan kérdi.
-Mi lett volna? -felvonom a szemöldököm, hirtelen kopognak az ajtón. Mivel én állok közelebb én nyitom ki.
-Ráérsz? -kérdezi Sehun az ajtóban állva, kezében egy pokróccal. Visszapillantok Jakere, mellette már Sara is ott áll és vigyorogva néz és int, hogy menjek.
-Asszem ráérek - mosolygok rá.
-Akkor gyere -nyújtja felém a kezét. Szeme és végtagja között cikázik a tekintetem, végül csak bezárom magamután az ajtót és mellé állok. Megvakarja a tarkóját, majd biccent fejével s elindulunk.
Kimegyünk a medencéhez, már sötét van és csak pár lámpa világít, végül meglátok egy gyertyát égni a medence mellett. Hatalmas szemekkel figyelem, ahogy Sehun mellé sétál leül, s lábát a vízbe lógatja. Nagyot nyelek és én is a gyertya másik oldalára ülök, a fiúnak ez látszólag nem tetszik, így feláll és közvetlen mellém ül le.
-Jó a víz - jegyzem meg, mikor már túl nagy volt a csend köztünk.
-Milyen volt a bátyámmal?
-Miért kérdezitek ezt?
-A szüleid gondolom mert ez meglett szervezve, én pedig azért, mert akkor aszerint fog alakulni az este további része - gondosan elmagyarázza, és semmi viccelődést nem tapasztalok.

Mi lehet a szándéka?
Mi lesz a válasza, ha azt mondom jó, volt?
És mi ha azt mondom "nem"?