16.rész

Luhan pov:

 
- Mit fogsz most csinálni? – miközben pakolok, Sehun dörmögő hangja csapja meg a fülem. Meglepetten fordulok felé. 
- Nocsak… hogy, hogy itt? – szarkasztikusan teszem fel a kérdést. 
- Egy hosszú éjszaka után Reitával, szerintem megérdemlem, hogy itt legyek –  mondja elégedettséget tükrözve, majd beljebb jön és leül az ágyra. Elhűlve nézem önelégült arcát.

Ökölbe szorítom, egyik kezem a másikkal pedig pólója nyakát fogom meg és húzom fel félig az ágyról. – Nyugi farkaskám – védekezően emeli a kezét. 
- Egy haja szála se görbüljön! – sziszegem fogaim közül. 
- Furcsa… kissé deja vu érzésem van – kuncog. – Kai is pont ezt mondta tegnap este. 
- Mi? – meglepetten engedem el a pólóját.
- Jól hallottad, tehát, ne tőlem féltsd, hanem Kaitól – mondja, közben megigazítja a felsőjét. 
Ledöbbenek, mi van? Kainak tetszik Reita? Ezt felfogni sem tudom… Idegesen folytatom a pakolást, mintha Sehun itt se lenne. Így bízzak meg a barátaimban? Szánalom...

Magamra sem ismerek az utóbbi napokban. Sose emeltem kezet a barátomra, se egy lányra... most mégis megtettem. De hát ezt maguknak köszönhetik. Nem de? Félek attól, mit fogok tenni Reitával, félek magamtól. Mit fogok csinálni most? Elmegyek az északi klánhoz… aztán? Megpróbálok beszélni Changheevel utána keresek egy fedezéket magamnak... 

Hova jutott az életem? Régen minden sokkal jobb volt, Sehunnal hülyültünk, jártuk az erdőt, boldogok voltunk. Most én szerelmes lettem, felbontottam a szerződésünket Sehunnal, mi szerint egy lány se állhat a barátságunk közé. De én mégis rózsaszín ködbe kerültem s óvatlan voltam.

Reita pov:

- Hogy mikor megyünk? - értetlenül nézek a boldog párra.
- Úgy döntöttünk, mivel három nap múlva lesz a házassági évfordulónk, ezért jó lenne azt a tengerparton megünnepelni már - mosolyogva nézi Sarat Jake. 
- De már holnap indulunk? - pislogok nagyokat és csak az értetlenség sugárzik belőlem.
- Nem szeretnél menni? – furcsán néz rám, Jake. - Azt hittem már nagyon várod a nyaralást.
- Várom is... de ez most hirtelen jött...
- Nem voltál itthon - rideg a hangja. 
- Sajnálom - hajtom meg a fejem. 
- Na de gyerekek! Csak vidáman! Rei, menj fel kezdj el pakolni, mindjárt megyek én is segíteni, meg beszélnünk is kell - áll elém közben megsimogatja a karom, majd finoman megtol, hogy menjek. Bólintok és felmegyek a szobámba. Furcsa, hogy ilyen hirtelen menni akarnak oda, még valamelyik nap arról volt szó, hogy szabad napot is alig tudnak kivenni...
Vajon a fiúkhoz mikor mehetek vissza? Istenem! Még csak ma jöttem haza, de már vissza akarok menni? 

- Rei... - jön be Sara. Mosolyogva fordulok felé, ami meglepi. - Látom azért még jó a kedved - mondja és sóhajtva leül az ágyra. 
- Mi a baj? - törökülésben leülök elé a földre. 
- Igazából azért is akarunk most menni, mert apukád egyik munkatársa is ott lesz a tengernél. És apád beszeretne, neked mutatni valakit - sóhajtja. 
- Kit? Valamelyik munkatársát? - meglepetten nézem.
Megrázza a fejét. - Annak a fiát - elkomorul tekintete. Mi van? Most Jake pasi vadászatot tart nekem? Bár tavaly is ez volt...
- Rendben, nem tehetek ellene semmit – húzom, fel majd azzal a lendülettel leengedem a vállam.
- De Rei... - meglepetten néz rám.
- Mi az? - hosszúakat pislogok.
- És az a fiú? - kérdezi. Most nem igazán tudom, melyikre gondoljak... Ő biztos Luhanra gondol... De Kai is olyan kedves velem... Várjunk csak! Hogy került most a szemem elé Kai? - Rei...- szól újra anya.
- Bocsi - hessegetem el a gondolatokat. - Pakoljunk, rendben? 
- Okey...- mosolyog kedvesen.  - Fürdőruhát majd helyben veszünk neked, itthon már nem lesz időnk. - jelenti ki s már fel is pattan és a szekrényem előtt terem. Végig csak beszél és beszél én meg pakolok a bőröndbe. Bevallom, kicsit félek ettől a "találkozástól". Hisz az előző fickó vagy 25 éves, derékig érő haj és pirszinges is volt. Egy szóval teljesen nem az én esetem, tehát remélem, hogy ez a valaki normális lesz. 

- Sara? - szólok utána miután már a pakolással kész lettünk, anya pedig épp távozni készül.
- Mondjad? - ajtóból fordul vissza. 
- Mi annak a fiúnak a neve? - billentem oldalra a fejem. Ha már kép nincs róla, legalább a nevét tudjam. 
- Hm... Jake nem említett nekem - húzza a száját. 
- Oh, értem - lesütöm a szemem. - Köszi, hogy segítettél pakolni - mosolygok rá. 
- Nincs mit... Holnap reggel 8-kor indulunk - teszi még hozzá és már el is húzza a csíkot. Leszidni se tudom. 
- Jobb lesz ha alszok - motyogom és nyújtózok egyet. A bőröndöt és a táskákat az ajtóm mellé teszem, hogy reggel csak felkeljen kapnom. 
Elrohanok lezuhanyozni meg aztán ágyba, bújok és telefonom előveszem, hogy ébresztőt állítsak be, de meglepettem látom, hogy kaptam üzenetet, nem is egyet, hanem egyből hármat, egy személytől. Sehuntól jöttek.

 -Sehun-

Milyen otthon?:D Mit szóltak Anyudék?:D 

-Sehun-
Válaszolni luxus? 

-Sehun-
Felejtsd el -.- Remélem ma is vihar lesz, s nem fogsz tudni aludni!

Jót nevetek Sehun hangulatának esésén, majd veszem a fáradtságot, s visszaírok neki.

-Reita-
Bocsáss meg:') de nem volt a kezemben a telefon. Pakoltunk Sarával, mert holnap utazunk el, és ne kívánd nekem azt, hogy ne tudjak aludni, így is korán fogok kelni!

Beállítom az ébresztőt fél hétre s a meleg ellenére is bevackolódom a takaróba. Szemem majdnem lehunyom, de ekkor villogni kezd a telefon.

-Sehun-
Utaztok?:o Hova? Nem is mondtad...

-Reita- 
Mert én is ma tudtam meg...
Amúgy a tenger partra, de hogy ott pontosan hova,mék részre, hát azt nem tudom:)

Aludj el Reita... mielőtt újra írna, te meg válaszolnál. - Ezzel szuggerálom magam, az alvásra, de Sehun ismételten túl gyors.

-Sehun- 
Jah, akkor csak nyaraltok, megnyugodtam.:) 
Mi 4 nap múlva fogunk menni, nagyon nem várom -.-

-Reita- 
Te a szüleiddel élsz? Azt hittem Suhoéknál.

Nekem az volt a meggyőződésem, hogy ő is valami szökött gyerek... Ez most meglepett.

-Sehun- 
Ritkán megyek haza, de ez most muszáj...

-Reita-
Értem. Bocsi, alszok. Jó éjt.

Eldöntöttem, hogy az utolsó üzenetet küldöm neki, már akkorákat ásítok, hogy lassan a telefonom is bekapom.
Nem kapok választ, így elnyom az álom.

***

Reggel kilenc, már szélsebesen haladunk az úton, megy a rádió és egyikőnk se szólal meg. 
- Hova megyünk amúgy pontosan? - töröm meg a csendet.
- Hm?- néz hátra a visszapillantóból Jake. – A Jeju-szigetre – kacagva mondja. Szemeim elkerekednek.

- Ez most komoly? – izgatottan előre hajolok és megfogom az anyósülést.

- Teljesen – vigyorogva fordul hátra Sara.

- Ííí – hátradobom magam és szinte ugrálni tudnék örömömben, de csak a lábammal dobolok és kezemmel kapálózom. – Akkor hajózni is fogunk? – villan be hirtelen.

- Dehogy! Majd átrepülünk – mosolyog Jake. Elnevetem magam, mire felhúzza szemöldökét. – Komoly – mondja.

- Mi? –arcom fehérré válik. – De még sosem repültem.

- Nem lesz semmi baj – fordul egyből vissza Sara és szeméből sugárzik a nyugalom.

Igaz, nincs tériszonyom sem, tehát nem tudom, mitől félek, hisz biztos iszonyú jó lesz! És, hogy a Jeju-szigeten leszünk, már ez a találkozó sem hangzik olyan rémesen, bármilyen is legyen az a fiú…