13.rész

Sehun felhúz a földről és derekam átfogva indul meg velem. Tőlem csak annyi telik, hogy bambán nézem az arcát és lábaim teszem egymás után. Ki visz a lakásból és egy kisebb sétával bevezet egy másikba. Egy furcsa illat csapja meg az orrom, ahogy belépek így már nem is figyelek Sehunra.

- Mi ez a szag? - fintorgok és befogom az orrom.

- Ez kérlek szépen füstölő - horkant és a polcra mutat. Oda nézek és egy pálcát látok, ami füstölög.

- Aszta... – elképedek.

- Ne mond, hogy még nem láttál ilyet - vonja fel szemöldökét.

- Még nem... - elszégyellem magam és lehajtom a fejem.

- Na mindegy... - sóhajt és a kanapéhoz sétál, majd leül és méregetve figyel engem. - Elmondod mi a baj? - nyugodt hangja meglep. Mi ez a sok változás nála? Félve közelítem meg a kanapét és tisztes távolságban leülök mellé.

- Csak megtudtam az igazságot, kicsit sokkolt... - játszok ujjaimmal az ölemben, közben felpillantok Sehunra, hogy hogyan reagál. Unott tekintettel figyel engem. Tuti megvan neki, egyszer törődik, máskor meg olyan mint mindig... legalábbis velem biztos. Sóhajtok és visszahajtom a fejem.

- Az igazság... sokszor fáj, tehát nem hiszem, hogy csak sokkolt téged - mondja okosságát. Bár igaza van. - Ne foglalkozz Luhan-nal, úgy sem fogtok többet találkozni - mondja ridegen. 

- Ez nem igaz! Azt mondta, hogy vissza fog jönni! - mondom erélyesen és ránézek. Szeme nagyra nyílik.

- Mikor beszélt veled? - komor arckifejezés vissza.

- Mielőtt te jöttél volna - sóhajtom. - Azt mondta ne hagyjam becsapni magam... és, hogy hamarosan mindent elmond nekem... - erősen koncentrálok, hogy jól idézzem vissza amit Luhan mondott nekem.

- Értem - sóhajt. - Kainak el kellet mennie, ezért hoztalak át hozzám. - mondja és zsebre tett kézzel feláll. 

- Rendben - bólintok. - Hova mész? - nézem ahogy elindul.

-A fürdőbe aztán meg ki, hogy elrendezzem az ereszcsatornát - feleli.

- Miért? 

- Mert estére nagyvihart mondanak - sóhajtja. - Akarsz még kérdezni valamit, vagy elengedsz végre vécére? - türelmetlenül beszél.

- Bocsánat - nyelek egy nagyot és lesütöm a szemem. Morgással megy a fürdőbe én pedig elfekszek kicsit a kanapén. 

Sehun pov: 

Idegesen veszem elő a telefont, ahogy beérek a fürdőbe, s felhívom Suhot. 

- Mondjad - veszi fel már a második csengés után.

- Luhan beszélt Reitával - mondom alig hallhatóan.

- Mégis mikor? - lepődik meg.

- Szerintem megvárta míg Jongin eljön és egyedül marad és...

- Figyelj, nem tudhatod mit mondott neki, de nem hiszem, hogy a tervünket fel akarná borítani, tehát mindent csinálj úgy, ahogy megbeszéltünk - mondja. 

- Rendben – kifújom a levegőt és leteszem. Belenézek, a tükörbe megfogom az állkapcsom, s így mozdítom fejem. Szemem megforgatom, majd  kezet mosok. Aztán lehúzom a wct, hogy úgy vegye tényleg pisiltem.

Kimegyek, az előszobába, ott kezembe veszem a fogót és kimegyek az udvarra.

A ház mellett kinyitom a létrát és felmászok rá. 

- Tudok segíteni? - jelenik meg Reita összefont karokkal és kissé félénken.

- Azt a rongyot és drótot add ide - mutatok a farönkön heverő tárgyakra. 

- Mikor jön vissza Kai? - kérdezi már vagy tizedszerre két óra alatt.

- Mi van? Kai nélkül nem tudsz meglenni? - csattanok fel. Eddig bírtam türelmesen.

- Most miért ordítasz? Veled nem csinálunk semmit - felemeli ő is a hangját. - És amúgy is... megmondanád végre, hogy mi bajod van velem?

- Tényleg tudni akarod mi bajom veled?!

- Igen! 

- Betolakodtál közénk... Elvetted a legjobb barátomat, és ki nem állhatom a jelenléted! - kiabálom. Elnézve arckifejezését, lehet, hogy inkább csendben kellett volna maradnom. Lassan feláll.

- Sajnálom, hogy csak gondot okoztam... - mormolja lehajtott fejjel. - Nem leszek többet a terhetekre - ezzel fogja magát és az ajtóhoz megy, amit kitép s kimegy rajta.

- Menj csak... - sóhajtva dőlök hátra és fejem is hátra vetem. Miért kell neki így viselkednie? Értelme van? Nincs! A lányok csak a hisztizéshez értenek, de mindig elérik imit akarnak... idegesen állok fel és sietek az ajtóhoz.

Nem kell messze mennem, mivel kint ül a fa alatt. Oda megyek hozzá és leguggolok. 

- Ne haragudj, kicsit feszült vagyok... Én is aggódom Luhan miatt...

- Elhiszem... és én is sajnálom,hogy… 

- Na elég lesz! - állítom le. - Gyere velem - fogom meg a kezét és felhúzom a földről. Mosolyt húzok az arcomra és még mindig apró kezét fogva indulok meg az egyik kisúton. 

- Hova megyünk? - kérdi félénken. Lenézek rá és látom, hogy arca elvan pirulva, meglep, majd rájövök, biztos, azért mert fogom a kezét. Elengedem valamint másik kezemmel megdörzsölöm az eddig Reitát fogó tenyerem.

- Majd meglátod - válaszolok kissé késve és rejtélyesen.

Ha nem beszél, akkor nem is olyan idegesítő.. sőt talán még a társaságát is lehet élvezni, vagy csak, hogy nem nézek rá így eltudom viselni? Nem értem, amúgy, hogy Luhan mit eszik ezen a lányon. Nem is az a talpra esett. Meg mi ez a vékonyság? Mintha egy csontváz lenne, semmi fogható nincs rajta, lapos elől, lapos hátul... 

- Megérkeztünk - állok meg. - Ez a kedvenc helyem - mosolygok rá. Arca teljesen kivirult, szeme csillog az örömtől.

- Ez... meseszép - mondja s közben a hidat meg a kis tavat vizslatja. 

- Ha bánt valami ide kijövök, elnézelődöm, gondolkodom... és pár óra alatt újult erővel térek vissza a srácokhoz. - mondom és a hídra sétálok, s a szélére támaszkodom. A lágy szellő fújdogálni kezd, és a hajamba kap. - Gyere - nyújtom Reita felé a kezem. Még magam is meglepődöm a kedvességemen. 

Félve, de csodálattal lépked a fahídra. 

A víz tükröződésében látom magunkat, így észrevétlenül figyelem arca minden egyes miniméterét. Porcelán arcú lány, törékeny és gyönyörű. Eddig ezt észre se vettem, elvakultam Luhan barátságának meginogása miatt, túl mérges voltam ahhoz, hogy lássam, ami előttem van. 

- Köszönöm - csapja meg a fülem halk hangja. 

- Nem szükséges – ismételten elmosolyodom és így nézek rá. Szívem furcsán kezd verni, ahogy találkozik tekintetünk. Mi ez az érzés? 

- Tudod, először azt hittem, hogy mi egyáltalán nem fogunk jól kijönni és, hogy nagyon nem bírsz engem. - Ez így is volt. - De most úgy érzem, tudunk barátok lenni, hisz annyira nem is különbözünk. - Tényleg így gondolod? 

- Talán igazad van - motyogom. - Azért viselkedtem olyan ellenszenvesen veled, mert elvetted a legjobb barátomat. 

- Sajnálom, de akkor most miért vagy ilyen kedves velem? - lehajtja a fejét és a híd korlátján játszik ujjaival. 

- Ezt még nem tudom - kifújom a levegőt. - Amint rájöttem elmondom - meglepetten felnéz rám.

- Rendben – szája felfelé görbül. - De addig lehetünk barátok? 

- Ha nem bosszantasz fel - cukkolom és vállat rántok.

- Na tessék! - húzza össze a szemét, majd kicsit elcsücsöríti a száját. - Megint gonoszkodni akartál? 

- Meglehet - kacagom el magam. 

Nem tudom még, hogyan fogom kivitelezni Suhoék tervét, nehéz lesz, ezt megkell hagyni. Na sebaj! Feltalálom magam! Vigyázz Reita, most aztán nem lesz nyugtod!