2014. július 18., péntek

Olvasóimnak

Sziasztok! ^ ~ ^ ♥

Szeretném elmesélni nektek, hogyan is jutott eszembe a fici, amit egyre inkább bontogatok ki nektek.
Egyszer suli után, volt még két órám a buszig, így bementem az erdőbe sétálni egyet. Leültem egy padra néztem a ki a fejemből és közben az EXO – Baby don’t cry-át hallgattam. Hát igen elismerem, nem is voltam aznap jó lelki állapotban. Luhan hangja engem mindig megnyugtatott, ahogy most is mikor meghallom.
Néztem a bozótost és azon gondolkodtam, milyen lenne, ha most kisétálna egy farkas onnan és leülne mellém. Aztán a fejemben ezt fokozatosan taglaltam tovább. Ha minden nap kijárnék ide, csak nézném meg ilyenek. Mennyivel jó lenne minden… Vagy legalább egy kis örömöt csempészne az életemben – Na hát mivel ez nem történhet meg, azért arra gondoltam, megírom ezt egy ficiben.
Aztán itt van Sehun… bevallom, én nagyon nem vagyok oda érte… Ezért a lány – Reita- szemében sem lesz másképp a fiú.
Kai, aki nekem olyan, mint egy sexy isten, akire bármikor lehet számítani, hát Reita is mindig számíthat majd rá.
Lehet, hogy a történet elcsavarodik a farkasoktól, de még az elején vagyunk, hamarosan a falka fog az élre törni.
De nem akarok semmi olyat kikotyogni, bár kitudja, lehet már így is többet mondtam a kelleténél.
És végül is arra akartam kilyukadni, hogy ez a történet ötlet, nekem egyenesen az erdőből származik :3

És még annyit kérnék tőletek, hogy most fejtsétek ki a véleményeiteket, a ficiről >.<  jöhet hideg meleg, mit hogy csináljak. Nem kell nekem hatalmas regény –de persze nem állítok le senkit azzal ><- Csak egy-két olyan véleményt kérek, ami több attól, hogy „gyorsan kövit” >< Tisztelet a kivételnek, mert hát van az is , akik folyamatosan szokták küldeni a véleményüket ^^ :3 <3

És sajnos nekem rossz tulajdonságom, hogy ha nincs ki támogasson, akkor hamar feladom T.T Viszont látom, hogy like-oljátok a posztot, de visszajelzést, meg alig kapok... így ugyan úgy elbizonytalanodok... ;;
Tehát kérlek titeket, hogy dobjatok meg néhány kommenttel, aki még nem is írt nekem, az is >.< 
Na nem is folytatom tovább ! >.< 
Köszönöm, hogy elolvastad ezt ^.^ <3 
És jó szórakozást a további részekhez:3 <3

Ezt a képet még muszáj idetennem, mert ha Sehun lehet félmeztelen akkor bizony Luhan sem maradhat ki ˇ ^ ˇ <3 *--*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése