27.rész

-Oh, tehát a barlang tényleg barlang - tátott szájjal megyünk be a "kőházba". Haladunk beljebb s elénk sétál egy számomra ismerős személy.
-Ezek meg mit keresnek itt? - felhúzott orral áll meg előttünk.
-Lebuktunk, inkább elhoztuk őket - válaszolja Lay, bár nekem ez inkább füllentésnek hat.

-Ti szerencsétlenek - morogja.
-Miért vagy ilyen?! -adok hangot most már a mérgelődésemnek. -Már a találkozásunk óta, megértem én, hogy Luhant véded, de már nem mindegy? Miért nem tudsz normálisan viselkedni?
-Hogy miért? Talán mert semmi keresni valód itt -megforgatja a szemét. -Ráadásul idehozol még valakit is és..
-Na álljon meg a menet! -áll elém Soah. -Nem tudom kivagy vagy mi, de se rólam se Reitáról nem beszélhetsz így! Nem mondjuk el senkinek a dolgot, tehát nem kell paráznod!
-Tegyetek amit akartok... -fújtat Kris.
-Nem ez a legnagyobb problémánk szerintem -áll közénk Tao a fickóval a vállán.
-Ja, vigyétek leghátra, és majd ott kiszedünk belőle mindent. Lay vidd el innen őket - vicsorít és Tao után megy. 

- Ez a fickó, nagyon nem kedves - karba font kezekkel, idegesen dobol a lábával a lány. 

- Ez Kris, nem tudjuk mi ütött belé mostanság - Xiumin Soah mellé áll. Egymásra néznek és a lány arcán látszik egy apró pír, míg a fiú meglepetten néz s hirtelen elfordul. Ezeket meg mi lelte? 

Minseok és Yixing elkísértek minket Luhan házához s ott magunkra hagytak, de megígérték, hamar visszajönnek. Barátnőm leültetett a fotelba és addig nem engedett, míg ki nem tálaltam neki mindenről. Leginkább az érdekelte, ki ez a Luhan, és hogy mit akarnak tőlem. Aztán tért, csak át arra, hogy mi ez a farkasos dolog, mikor elmeséltem neki, amit én hallottam Kaitól, egy kicsit kiakadt, és fel-alá járkált előttem és folyamatosan beszélt, míg hasra nem esett a szőnyeg sarkában.

- Akkor most mire is várunk konkrétan? - kérdezi a földön maradva. - Várjuk a végzetünket, vagy csak simán leráztak minket? - nevet.
- Nem tudom, Lay nem olyan aki lerázna mást, bár ki tudja - gondolkodom el.
- Hát csak pár napja ismered, de amúgy tényleg jó fejnek néz ki. Néha jó ember ismerő vagyok - vigyorog rám.
- néha? - felhúzott szemöldökkel nézem.
- Igen - zavarba jön. Elnevetem magam, ekkor megkordul a hasam. - Enni kéne valami normálisat, mert az a süti édes kevés volt - kuncog most ő. A konyha részre nézek, de kétlem, hogy lenne bármi. Elsuhan mellettem Soah és a hűtőhöz megy, majd feltépi azt.
- Pedig azt hittem kutya kaja lesz itt - fejcsóválva nézi a tartalmát, majd lehajol és ahogy vissza felegyenesedik kezében egy tál van.
- Mi az? - kíváncsian megyek oda hozzá.
- Nem tudom... - bezárja az hűtőszekrény ajtaját majd a pultra teszi az edényt. Leveszi a tetejét és gyümölcsök hada tárul elénk, persze feldarabolva. - Mióta lehet itt? - beleszimatol.
- Szerintem együnk - fordulok és találomra kihúzok egy fiókot, s szerencsémre evőeszközök vonnak benne, ki is veszek két villát, s az egyiket Soahnak adom oda.
Nem kicsit voltunk éhesek, mivel szinte az egészet megettük, s hatalmas hassal terültünk ki a kanapéra.
- Túl csendes itt minden - suttog Soah.
- Ezt hogy érted? - nézek rá.
- Hát tudod, mint a horror filmekben, mikor van az amikor veszélyben vannak a főszereplők, aztán pedig jön a vihar előtti csend, majd bumm! - megijeszt.
- Ez nem vicces - húzom össze magam és hunyorogva nézek rá.
- De most neked nincs ilyen érzésed? - kíváncsian néz rám.
- Belegondolni, is rossz - kiráz a hideg.
Nagyon elhallgattunk mindketten, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyan azon kattog az agyunk, hogy most mire várhatunk? Szinte minden miattam van, de nem tudom mit is kéne tennem. Sehun is a szívemhez nőtt, nem tagadom, hogy jól ellehet vele hülyéskedni, legyen az egy hülye terv miatt, vagy akár ténylegesen. Luhan is megmondta, jó fej. Na igen Luhan... miattam került veszélybe, és nem csak ő hanem a falka, Suhoék. Ők befogadtak engem pedig egyszerűen le is koppinthattak volna. Emlékszem mikor először találkoztam Kaival meg a többiekkel, mind olyan kedvesek voltak velem, és csak a bajt hozom rájuk. Valahogy helyre kellene hoznom ezt az egész galibát, de hogyan?
- Min gondolkodol annyira? - a csendbe bekúszik Soah lágy hangja.
- Hogy nekem nem kellene itt lennem. Ha nem szökök el otthonról, és nem jövök be az erdőbe, most minden más lenne. Nem lennének veszélyben Luhan-ék és
- És mi? Lehet neked romokban lenne az életed... Neked kellett ez, hogy kihúzzanak abból a szürke életedből. És felesleges ezen gondolkodni, megtörtént nem? De, azt már nem csinálhatod vissza, és ne is szándékozz. Lett előnyöd nem?
- De.. - bólintok. - Bátrabb lettem, és kezdem úgy érezni, hogy a családom is szeret, és hogy van egyáltalán családom - elmosolyodom.
- Na ugye... És már itt vagyok én is! - óvatosan átölel. Annyira jól esik a törődése, pedig alig ismer, de egyből megért engem.
- Mi volt ez? - mindketten felkapjuk a fejünket egy hatalmas puffanásra, ami kintről jött. Nagyot nyelve egymásra nézünk.
- Nézzük meg? - kérdezi Soah.
- Nem tehetnénk azt, hogy nem hallottunk semmit? - nyelek nagyot, ekkor egy vonyítást hallunk. Mindkettőnk szeme elkerekedik és az én vérnyomásom, szinte az egekbe szökik. Mi lehet kint, vagy ki? És mit akarhat? Ha csendben maradunk, akkor elmegy igaz? Nem akarom, hogy baj legyen...
Az ajtó hirtelen kivágódik, egy hang se jön ki a szánkun csak figyeljük a fiút, miközben lassan sétál felénk. A hideg futkos a hátamon. Teljesen elénk sétál, majd elkezd minket méregetni.
- Melyikőtök a Reita? - kérdezi kissé rekedtes hangon.
- Én vagyok! - mondja egy kis idő utána Soah és szemem elkerekedik. A férfi megragadja a lány karját és felhúzza a kanapéról majd nem törődve velem elkezdi maga után húzni.
- Eressz el! - próbál ellenkezni Soah, de a férfi túl erősnek bizonyul.
- Hova viszi?! - kiáltok utána, mikor az ajtónál járnak, s végre testem is mozdul, s próbálnék utána menni, de akkor megjelenik még két fickó és utam állják.
- Nem Ő Reita! - kiabálom, de nem is foglalkoznak velem. Csak annyit látok, hogy Soah próbál ellenkezni, mind hiába... Ismét feléjük indulnék de a két fazon megállít.
- Ne játszadozzatok, nem érünk rá - mordul hátra Soah fogva tartója a kettőnek.
Ijedten nézek az előttem állóra, majd egy hirtelen ütéstől a fejemen, szédelegve esek össze. Látásom homályos s csak alakokat látok elmenni... megint miattam került valaki veszélybe...