23.rész

- Reita! Ezt megkel nézned - nehezen mondja, annyira nevet a kanapén. Érdeklődve megyek a háta mögé és megnézem amit a kezében fog. Egy fiú akinek nagy fekete loblonc van a fején és talán épp vezet.
- Ez ki? - kérdőn nézek Lay-re.

- Ez kérlek szépen a mi drágalátos Luhan-unk - mondja komoly hangnemben majd elneveti magát. Szemeim elkerekednek és a kép után kapok, majd közel húzom az arcomhoz, hogy jól megfigyeljem. [ Kép ]
- És tényleg! - tátott szájjal tolom el magamtól a fotót, majd vissza a szememhez, és ezt megismétlem még vagy ötször míg Yixing ki nem veszi a kezemből. - Van még? - kérdezem és behuppanok mellé a kanapéra.
- Naná - nevet és mutat egy újabbra. - Az ott mellette Tao! - kacag. [ Kép ]
- Hát le se tagadhatják magukat! - fogom Lay vállát.
- Az fix - mondja. - Te találtál valamit? - rám néz.
- Én? - kapok észbe. - Igen - pattanok fel és a szekrényhez megyek, ahol egy cipős doboz van. - Ebben is van néhány kisbaba kép és iratok, de az írást azt nem értem, asszem kínai, talán te értheted - viszem oda hozzá a dobozt. Először kivettem az egyik képet, amin két kisgyerek van, az egyik egy kisfiú, talán négy éves lehet, és a kezében fog egy kisbabát, akiről feltételezem, hogy lány, mert a kórházi pólya az rózsaszín. Átadom neki, furcsállva nézi a képet és a homlokát ráncolja. - Mi a baj? - hajolok előre, hogy jobban lássam az arcát, eléggé elfehéredett.
- Ez... ez az én képem, hogyan került Luhan-hoz? - hirtelen feláll és farzsebéből előveszi a pénztárcáját, majd gyorsan ki is nyitja.
- Mi az? - állok fel én is és nézem, hogy mit csinál.
- Miért van ebből a képből kettő? - idegesen nézi a pénztárcában lévő képet, ami már kissé megviseltebb mint amit én nyújtottam át neki. -Hacsak... -kapkodva nyúl a dobozért és felforgatja azt, míg végül talál benne egy filmtekercset és villám sebességgel húzza azt szét. Fekete-fehér képek tárultak szemünk elé legtöbbön egy pár volt, és néhányon arról a két gyerekről. Ledobja a tekercset és az iratokért nyúl. Aggódva nézem minden mozdulatát és most olyan tehetetlennek érzem magam.
- Zhang GuanYin?
- Az ki? - kérdezem. Meglepődve néz rám és szemei elkerekednek. - Mi a baj? -fogom meg a vállát.
- Reita... te... ah semmi! Hagyjuk nem lényeg... - megrázza a fejét. - Ezt a dobozt inkább tegyük vissza oda ahol volt - elkezd pakolni és visszaviszi.
-Mit írtak a lapok? -kérdezem.
-Semmi lényegeset.
-Na és a képek?
-Csak reklám fotó lehet - ugyan így hárítja a további kérdéseimet. Mi lelte ilyen hirtelen?

-Akkor én elmegyek - mondja egy óra nézelődés után. - Visszaküldöm Taot, majd ő kivezet innen, addig pihenj - félszemmel néz rám, majd kilép az ajtón. Szomorkásan ülök le a földre majd el is fekszem. Hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntök felhívom Luhant. Csak egy baj van... nincs itt a telefonom... Felkelek a földről és elindulok az ajtóhoz, hogy kimenjek a friss levegőre.
- Mióta tudod? Mért nem mondtad el nekem? - idegesen kiabál Lay valakivel, csak hallom, ahogy résnyire nyitva van az ajtó, nem merem kijjebb nyitni. - Tudod te mennyit kerestem? Miért így kellett megtudnom? Nem érdekel! Elkellet volna mondanod, hogy Reita a testvérem! - hangsúlyosan mondja az utolsó mondatot, az ajtót teljesen kinyitom, és fal-fehéren nézem a pár méterre álló Layt, aki háttal van nekem és telefonál. Robotszerűen fordul meg és kezéből kiesik a telefon, ahogy észrevesz.
- Te, a testvérem vagy? - kérdezem remegő hangon. Szóra nyitná a száját, de meggondolja magát és tekintetét is leveszi rólam.
Pár lépést csoszogva teszek meg, majd arra eszmélek hogy futok felé, végül a nyakába ugrok és szorosan magamhoz ölelem, ő se tesz másképp. Annyira jó érzés. Végre van valaki akihez tényleg kötődhetek, aki elmondhatja honnan származom...
- Örülök, hogy egymásra találtunk - motyogja a vállamba.
- Mindig is akartam egy bátyót - elnevetem magam, de már rég sírok...örömömben.

Végül Lay itt maradt s kint az avarba ültünk le beszélgetni.
- Te is farkas vagy akkor? - kérdezem ami már egy ideje böködi az orrom.
- Igen.
- Akkor én miért nem vagyok az?
- Mert az első szülött lesz a farkas, vagy ha az meghal, automatikusan a következő szülöttre száll a rang - magyarázza.
- Tehát megkel halnod, hogy farkas legyek - heccelem.
- Na, megtaláltam a húgom és már ki is akarna nyírni! Hát hallottál már ilyet uram? - beszél az égnek, vagyis inkább Istennek.
- Hiszel Istenben ? - fejem a térdemre hajtom és úgy nézem arcát.
- Nem, csak magamban beszélek - felvont szemöldökkel néz rám. Pólója alól előveszi a nyakláncát, amin egy kereszt van.
- De szép! -hajolok közel hozzá. A tarkójánál kezd matatni, mire lejön a nyaklánc. Furcsállva nézem.
-Fordulj meg - utasít, mire csak hunyorogva teszem amit kér. Szemem előtt látom a nyakláncot. -Emeld fel a hajad! - így teszek.
-Nekem adod? -visszafordulok és megérintem a keresztet.
-Igen, szeretném, ha vigyázna rád -mondja mosolyogva majd közelebb húz magához és fejem búbjára ad egy puszit. -És most már azt mondom, hogy Luhannak nagyon jó az ízlése -elkuncogja magát.
- Oh, ezt köszönöm - átölelem a derekát. -Anyáék milyenek? -érzem ahogy nagyot nyel a kérdésemre.
-Jó szívűek voltak, és nagyon bánták, hogy árvaházba adtak téged, de nem volt választásuk, így mentettek meg téged . -hangja mosolygós.
-Akkor mint megmentőimre, úgy gondoljak rájuk?
-Szerintem igen...

Soha életembe nem gondoltam volna, hogy nekem van egy testvérem...egy bátyám, aki keres engem, akinek számítok...
Olyan szerencsésnek érzem magam...

Luhan pov:


- A jó cselekedet téged is jóvá tesz?
- Ez nem olyan fajta jó cselekedet volt, hanem csak egy ártatlan segítség, hogy végre megtalálják egymást.
- De a lány nem is tudott róla, hogy van egy bátyja... - komótosan elsétál a teraszra és leül a hintaágyba. A vénlány sem akar rosszat, ő is ezt tette volna a helyemben.
- Nagyi... - settenkedve megyek oda hozzá. - Köszönöm, hogy megengedted, hogy meghúzzam magam itt - letérdelek elé és meghajtom a fejem.
- Ne csináld ezt, ne legyél olyan mint apád volt - mondja és kezét vállamra teszi. Felnézek arcára s biccent, hogy üljek mellé, így is teszek. - Legközelebb ne csak ilyen helyzetben gyere haza - suttogja és a csillagos eget nézi.
- Rendben - elmosolyodom. Már csak ő maradt nekem.
- És majd mutasd be ezt a lányt is - mondja és hangjából érződik, hogy nehezen dolgozza fel.
- Mindenképp befogom - elnevetem magam és én is a csillagokat szemlélem vele együtt.