25.rész

Újból egymás után jöttek az unalmas napok, volt mikor Sehun-al üzeneteztem, volt mikor Luhan hívott fel, mert hallani akarta a hangomat. Ez igen kedves gesztus volt tőle, de nem tudtam hova tenni, most mit akarhat akkor tőlem?

És Sehun, ő nagyobb megoldatlan rejtély mint Luhan... túl jó színész lehet, mert nagyon is igaznak tűnnek gesztusai felém, meg mikor itt volt nálunk anyáékkal is törődött és őket teljesen a kisujjára tekerte.
Telefonom csörgés zökkent ki a hülye gondolatokból, s látom, hogy egy ismeretlen szám az, rögtön fel is veszem.
- Igen?
- Szia, SoAh vagyok, akivel valamelyik nap találkoztál. - mondja részletesen, bár elég lett volna ha csak a nevét mondja már abból leszűröm ki ő, hisz tűkön-ülve vártam, hogy mikor hív fel végre.
- Tudom ki vagy - széles vigyorral mondom neki.
- Ennek örülök, mi most végeztünk a kipakolásokkal, és gondoltam találkozhatnánk valahol, de mivel nem ismerem még a várost, ezért nehéz lenne eltalálnom bárhova is - mondja kuncogva.
- Mi lenne, ha ahol összefutottunk, ott találkoznánk? - mondom, a biztos támpontot.
- Benne vagyok! Mikor lenne akkor neked jó? - kérdi vidáman.
- Akár most is, mert egyedül vagyok itthon - húzom a szám és nagyot sóhajtok.
- Oh! Én holnap leszek egyedül - szippant egyet, mintha sírna. - Ez így vicces, na de akkor menjünk most, vagyis olyan 15 perc és ott vagyok - hadarja ismét. - Addig is szia!
- Szia! - nevetk és már le is tette a készüléket. Milyen pörgős ez a lány...

Igaz is, ezt Anyáék nálam is megjegyezték, hogy milyen sokat változtam mostanság, és egyáltalán nem bánják a dolgot, és örülnek neki. Számukra ez egyenlő azzal, hogy lassan felnövök és nem lesz szükségem rájuk, hát szerintem nagyon tévednek, mert mindig is szükségem lesz rájuk, főleg, hogy az elején nem voltak velem, lehet hogy most megtaláltam, vagy összehozott a sors a vér-szerinti bátyámmal, de attól még ugyanúgy családomnak tekintem őket. ők voltak azok, akik megmentettek, kiszabadítottak a négy fal közül.


- Szia ! - hevesen integet felém Soah, ahogy közeledek.
- Szia neked is ! - vigyorogva állok meg előtte, mire ő egyből magához ölel. - Ah, komolyan mondom hiányzott az arcod, úgy unom magam otthon, az öcsém és a húgom néha már az őrületbe kergetnek - meséli miközben biccent, hogy induljunk a város felé.
- Nekem nincsen testvérem, így nem tudom átérezni a helyzeted - nevetek zavartan az első mondata miatt. Bár igaz van egy bátyám, de nem megy az agyamra. Kár, hogy ezt nem mondhatom neki.
- Hát engem megáldott a sors, két ultra rossz testvérrel, bár van mikor aranyosak, de csak a bajt csinálják sokszor - rázza a fejét és homlokát ráncolja.
- Én nagyon örülnék egy kis tesónak, vagy egy bátyónak, azt mindig szerettem volna - tenyereim közé fogom arcom.
- Áh a bátyus szerep az nagyon jó, megvédheti a kicsi húgát, néha még túlzásba is viheti és ... - álmodozik Soah.
- Csak nem te is szeretnél egy idősebb testvért? - kérdezem kacagva.
- Ezt miből találtad ki? - néz rám felfújt arccal.
- Áh, nem is tudom - legyintek és tovább nevetek, de már Soah-val együtt.




- Igazából nem tudtam, hogyan fogok beilleszkedni, e ahogy megláttalak már tudtam, hogy minden rendben lesz, olyan kedves arcod van - mondja mosolyogva, és az asztalra könyököl. Bejöttünk egy kávézóba mert kívülről megláttunk néhány sütit és mindketten megkívántuk.
- Ez nem is igaz - pirulva hajtom le a kútfőm.
- Pedig de! - vigyorog, majd a kiszolgáló srácra néz, ahogy lerakja elénk a rendelt sütit. - Van pasid? - kérdi előre hajolva és kicsit suttogva.
- Mi? - kapom fel a fejem. - Nincs - mondom nagy szemekkel meredve rá.
- Hüm... az kár, pedig ilyen idősen már lehetne, tök szép vagy és biztos van aki megfordul utánad, csak te nem veszed észre - mondja. - Mióta bejöttünk a városba, annyira visszahúzódó lettél - húzza a száját. Milyen jól észre vette. 
- Hát... nem nagyon szeretek a városban lenni - sóhajtom és tarkómhoz nyúlok s körülnézek a kávézóban lévőkön. - Nem érzem az én világomnak ezt a helyet - nézek Soah szemébe.
- Ohh - o alakúra formája a száját és ő is körbe néz. - Figyelj, megesszük a sütiket aztán megmutatod nekem, hogy hol érzed magad a világodban? - kérdi suttogva. Valamilyen szinten olyan mintha egy 10 évessel beszélne, de mégsem érzem azt, hogy egy kis gyerekként kezelne. Lehet alapból ilyen a személyisége. Mosolyra húzom a szám és bólintok egyet. - Akkor együnk - csapja össze tenyerét és a villája után nyúl. Követem a példáját és olyan finom volt ez a csokitorta, hogy pillanatok alatt elfogyott, és legszívesebben odamennék a pulthoz és az összes sütit megenném, talán majd máskor... Soah nem hagyta hogy én fizessem ki a sajátomat, még utána sem engedte, hogy visszaadjam a pénzt, csak annyit mondott. "Légy a barátom és már ki is van fizetve!"
És hát innentől tekintettem igazi barátnak Soah-t. Olyan jól esett, hogy most itt van nekem.

- És hova fogunk menni? - kérdezi türelmetlenül, miközben kifelé sétálunk a városból aztán már a megszokott környéken találjuk magunkat. - Még mindig nem mondod el? - nyaggat folyamatosan.
- Türelem, rózsát teremt - vigyorgok rá. - És nem!
- Nya de gonosz manó vagy! - ismét felfújja az arcát duzzogása közben, s én csak nevetek rajta.
- Mindjárt ott vagyunk - mondom csillogó szemekkel az erdő szélét nézve.
- Nehogy azt mond, hogy erdő a célunk! - ijedten néz rám. Értetlenül fordítom fejem felé, nem értem mi ez a reakció...
- Miért? Mi a baj vele?
- Hát, én úgy jöttem erre a helyre, hogy nekem egy csomó rémtörténetet meséltek az itteni erdőről, nem tudom mi igaz és mi nem, de...
- Semmilyen rémtörténet nem igaz - mondom meglepetten.
- De... nem tűnt el senki még ott? - hunyorogva kérdezi. Megrázom a fejem, ezzel nemleges választ adok. - Nem találtak ott hullákat? - kérdéseire egyre jobban összehúzza magát.
- Semmi rossz nincs az erdőben - kezem vállára teszem és biztatóan mosolygok rá. - Megbízol bennem? - kérdezem.
- Benned igen, hacsak nem vagy egy pszichopata gyilkos, aki odaviszi az áldozatait, hogy megölje - újabb ijedelem van az arcán és kezemre pillant, ami vállán pihen.
- Hát... most hogy így mondod... - gondolkodóba esek. - Te totál hülye vagy - nézek rá unott arccal.
 - Köszi, ezt már mástól is megkaptam - nevet fel mire csak elmosolyodom. - És rendben, ha te azt mondod nem veszélyes bemenni, akkor bízom benned, de azért fogod majd a kezem - nyújtja is a mancsát. Nevetve megrázom a fejem, de megfogom a kezét, ami teljesen meleg.
- Na, akkor menjünk - mondom és kicsit megkel húzni, hogy lábát is pakolja egymás után, ha már a szája beleegyezett abba, hogy velem jön. Nem gondoltam volna, hogy megfogom szegni az ígéretem Suhoék felé, bár lehet nem is viszem el oda, csak megmutatom neki a szirtet, amit Luhan mutatott nekem.

- Ugye nem tévedtünk el? - kérdezi Soah, mikor már lassan 2 perce állok egy helyben és csak nézek magam elé, vagy épp körbe-körbe forgok.
- Áh, úgy nézek ki mint aki eltévedt ? - zavartan kérdezem.
- Áh ,de hogy látom, mindent a kezedben tartasz - cinikusan emeli fel a hangját.
- Várj - mondom és csendre intem.
- Ez... futás hang? Mi jön felénk? - remegő hanggal kérdezi.
- Shh - szám elé teszem mutatóujjam mutatva is a csendet felé, és lehúzom a földre guggoló helyzetbe. Újra lejátszódik fejemben Tao mondata, hogy egy másik falka megtámadta őket... remélem nem azok... Most egy kicsit elkezdtem parázni, de csak nagyon aprót, vagy nem? Az avaros recsegő hangot egyre közelebbről halljuk és mindketten remegünk már.
- Mit kerestek itt? - egy idegen hang csapja meg a fülünk s mindketten mellkasunkhoz kapunk, ahogy megfordulunk.