28.rész

Arra eszmélek fel, hogy a fejem majd szét szakad s mikor szemem kinyitom, a fél sötétben meglátok felettem hajolni egy ismerős embert, de csak sűrű pislogások után jövök rá, hogy ki az illető.
- Jól vagy? Istenem, tudod mennyire aggódtam?

- Miért? - kicsit feltolom magam és Sehun-t vizslatom.
- Á, csak végül is Luhan faházában találtalak meg eszméletlenül, igazad van, nincs ok az aggodalomra - idegesen áll fel az ágyról s ahogy követem szememmel jövök rá, hogy a saját szobámban vagyok.
- Hol van Soah? - kérdezem a fiút.
- A többiek már keresik, mi történt pontosan? - visszafordul felém.
- Mi csak beszélgettünk, mikor megjelent egy fazon... - nagyot nyelek. - Megkérdezte tőlünk, hogy melyikünk Reita, és Soah rávágta, hogy ő az... a fickó fogta és elvitte, aztán megjelent két másik, és gondolom leütöttek. - bűnbánóan hajtom le a fejem.
Sehun nagyot sóhajt és visszaül az ágyra. - Ez a lány nagyon bátor lehet...
- De miért csinálta ezt? Engem kellett volna elvinniük, de egyáltalán hova vitték? - hisztizek Sehunnak, aki csak közelebb húzódik hozzám és átölel. Nagyon meglepődöm és hirtelen azt se tudom mire véljem ezt tőle, de arcom nyakába fúrom és csendes pityergésbe kezdek, és ok nélkül ugrik be az a viharos éjszaka, amikor ott volt és megvédett, amikor mellette nem féltem. Hosszú percekig vagyunk így s mikor érzi, hogy kezdek megnyugodni lassan elenged és letörli arcomról a könnycseppeket.
- Minden rendben lesz oké? Megtaláljuk a lányt. Van egy selytésünk, hogy hol lehet - szemem be néz. Bólintok és szipogok egy aprót.
- Összekönnyeztem a pólód - mutatok a vállára.
- Ez semmiség - kuncog és kezével megtámaszkodik lábam mellett és közben a karom simogatja.
- Miért vagy most ilyen? - lehajtom a fejem, félek a szemébe nézni, vagyis inkább az igazságtól félek.
- Ezt hogy érted ? - hangja kissé nyugtalan.
- Hogy miért bánsz velem így? Csak hogy elhitessük azzal a másik klánnal, hogy együtt vagyunk, vagy más oka is van? - nagyot nyelek mondatom végére.
- Honnan tudod?
- Tao elmondta... elmondott mindent.
- Értem... - elveszi a kezét s előre fordul, így az ablakom felé néz. - Őszintén megmondom neked, még én sem tudom miért csinálom mindezt... Csak Suho-ék miatt? Vagy lehet, hogy...
- Felkeltél kislányom? - Sara nyit be és siet az ágyamhoz. - Jajj, minden rendben - homlokomra rakja a kezét, közben én Sehunt nézem aki komoran figyeli a padlót.
- Jól vagyok, minden oké... - fogom meg anya kezét és rámosolygok.
- Nagyon megijesztettél minket, mikor megtudtuk, hogy összeestél Sehun-éknál. Azt mondták, hogy lázad van, és hogy nagyon szédültél már alapból...
- Mi? - a fiút nézem aki most félszemmel figyel rám. - Vagyis igen, nem éreztem túl jól magam ma... - bólintok.
- Ez lehet a front miatt van, mert mondják, hogy jön felénk egy kisebb vihar. - mondja anya, de alig figyelek rá, végül a hosszú regénye befejeztére térek vissza a jelenbe. - Most már hazamehetsz Sehun, köszönöm, hogy vigyáztál rá.
- Igazán nincs mit - feláll a fiú és kedvesen mosolyog anyára. - Akkor ... -rám néz. - vigyázz magadra, és hamar épülj fel - mondja, de közben valami furcsa fényt látok a szemében. Mi lehet vele? Bólintani bírok, s ezzel ki is sétál a szobámból, anya utána megy, hogy kiengedje.
Vajon mit akart mondani, mikor anya belépett? Ah gyűlölöm a befejezetlen mondatokat!



Changhee pov:

- Hogy haladnak a szervezkedések? - nyálasan kérdezi húgom.
- Szerinted? - unottan nézek rá. - Látsz valahol vőlegényt? Én nem és ez bosszantó! Miért nem lehet elfogadni ezt az egészet és kész? - fakadok ki testvéremnek miközben fel-alá járkálok a nappaliban.
- Te sem tudtad elfogadni, hogy mást szeret... - mondja.
- Ne akarj még te is felbaszni!!! - emelem meg a hangom, mire egyből összehúzza magát. Még hogy nekem kéne elfogadnom? Előbb volt az én férjem mint hogy megszülettünk volna. Nekünk együtt kéne lennünk! Mindkét család ezt akarta, míg élt az apja megegyezett az én szüleimmel, hogy elfog engem venni a fia.
- Changhee, itt van a lány - váratlanul térnek vissza a küldöttjeim. Ahogy feléjük fordulok meglátom a lányt és elfog a gyűlölet. Biccentek a fiúknak, hogy engedjék el, közben felé sétálok. Ez a lány nem olyan mint ahogy én elképzeltem...
- Mit akartok tőlem? - kérdezi.
- Tőled? Nem sok mindent, de hamarosan megérkezik Luhan és akkor láthatod miként fogunk összeházasodni - gonoszul elvigyorodom. Meglep, hogy az ő arcán is mosoly van. - Minek örülsz te? - felháborodva kérdezem.
- Semminek... talán én nem mosolyoghatok? - felhúzza a szemöldökét.
- Mit képzelsz te magadról?! - megpofozom arcátlansága miatt. - Vigyétek el innen! - kiáltom a fiúknak.
- Junhyung-ot még nem találtátok meg? - kérdezem még mielőtt elmennének.
- Nem - mondja Yoseob... Kifújom a levegőt és visszamegyek a húgomhoz majd idegesen ülök le mellé, mire kezembe nyom egy almát, hogy egyek.