Reita pov:
Sara túl aggodalmas volt, és még vécére is alig akart kiengedni, mintha egy börtönben lennék. Aggódom Soah miatt, nem tudok semmit. Mit csinálhatnék én? Remélem nincs semmi baja.
-Ah, ebbe bele fogok őrülni! -idegesen túrok a hajamba és kapálózok lábaimmal majd teljesen elfekszem és ellazítom az egész testem. Nem bírom ezt a tétlenséget...
Oldalra nézek az órámra és szemem elkerekedik mikor meglátom, hogy már hajnali egy van.
-Ah, ebbe bele fogok őrülni! -idegesen túrok a hajamba és kapálózok lábaimmal majd teljesen elfekszem és ellazítom az egész testem. Nem bírom ezt a tétlenséget...
Oldalra nézek az órámra és szemem elkerekedik mikor meglátom, hogy már hajnali egy van.
-Nem bírok itt maradni... -motyogom magam elé majd ledobom magamról a takarót, kikelek az ágyból és szekrényhez megyek, felöltözöm. Egyedül a telefonom veszem magamhoz, s kiosonok a házból.
Célom ugyanaz mint általában, az erdő... Lassan kezdem azt hinni, hogy az az otthonom, és nem a meleg lakás... Bár mit is beszélek? Úgy se jöhet össze nekem semmi, de mindent megakarok tenni, hogy Soah biztonságban hazakerüljön, biztos aggódnak már érte otthon...
Hosszú bolyongás után eljutok Suho területére, de senkivel sem találkozom... Hol lehetnek? Kai faházához megyek először s bekopogok, de semmi válasz, lenyomom a kilincset és lám, nyitva van az ajtó.
Körülnézek és az asztalon találok egy cetlit.
"Nálunk van a lány, ha akarjátok Luhant küldjétek el hozzánk és akkor elengedjük"
Szemem elkerekedik majd kirohanok a lakásból át Sehun-éba, hátha ő itt van. Azonnal benyitok hozzá, minden cécó nélkül, s bent meglátom a konyhánál, értetlenül pislog rám egy pohárral a kezében.
- Hogy kerülsz ide? - a bögrét leteszi és elém siet. Szaporán veszem a levegőt a futás miatt. Kérdőre akarom vonni, hol van Luhan? Azt akarom mondani neki, hogy azonnal vigyenek el engem is oda, ahol a többiek vannak, ahol Soaht tartják fogva. De egy hang se jön ki a torkomból csak szemeibe nézek. Megbénulok a félelemtől, hogy belegondoltam, lehet semmi esélyem ahhoz, hogy Luhan mellett legyek. Hogy végre segítsek Soahnak. Semmi esélyem...
- Luhan-ék már elmentek a barátnődért - mondja anélkül, hogy bármit kérdeztem volna, szinte a gondolataimban olvas. - Bízz bennük, tudják a dolgukat -hangja olyan nyugodt s felém lépked és gyengéden átölel. Arcom mellkasába fúrom és pólója két oldalát, összeszorítom.
- Vigyél el! - dörmögöm.
- Hova?
- A fiúk után!
- Nem tehetem, veszélybe kerülnél... - szúrós szemekkel nézek fel arcára, ami meglepi.
- Vigyél el, most! - minden szót kihangsúlyozok, hogy eljusson az agyáig mert látom rajta nem akarja megérteni mit is akarok. És hogy nem várok ellenkezést ebben az esetben.
- Miért? Hogy veszélybe kerülj te is? A barátnőd eljöhet majd onnan, Luhannak így is, úgyis ott kell maradnia, ez ellen nem tehetsz semmit, neki ez lett megírva a nagykönyvben! Értsd meg, ti nem lehettek együtt! - erősen artikulálja az utolsó mondatot. Fáj amit mond, mert én is ezt érzem, de ha nem küzdök érte, akkor még pocsékabbul fogom érezni magamat.
- Attól még nem lehet nekem próbálkoznom? Miért hagyjam csak úgy a dolgokat?
- Miért csak Luhan kell neked?! - összerezzenek hirtelen hangemelkedésétől. - Nem veszed észre, hogy miket csinálok?
- Te csak azért csinálod ezeket mert egy terv része vagy! - ugyan olyan hangszínen beszélek vele.
- Mert te mindent tudsz! - gúny cseng a hangjában. - Nem tudod, mit érzek valójában, nem tudod hogy mit élek át, mert Luhan-ért sír a szád... Itt vagyok melletted, az ágyad mellett gubbasztottam és vártam, hogy felkelj! - idegesen túr a hajába és ellép tőlem. Mellkasom szorul attól amit Sehun a fejemhez vág. Mit jelentsen ez? - Mit képzeltem?! Olyan egy barom vagyok, hogy egyáltalán belementem ebbe az egészbe! - leguggol és haját húzza fejbőrétől.
- Hova akarsz kilyukadni? - suttogom, csoda hogyha hallja. Borotvaéles tekintettel fordul felém, azonnal feláll és olyan gyorsan jön hozzám, hogy szinte elborulok. Pár centi van arcunk között, ahogy felnézek arcára nagyot nyelek, félek mit tehetne most.
- Tudni akarod, hogy mire célzok mindezzel? - feszülten formálja meg a szavakat s végig arcom fürkészi. - Akkor tudd meg - suttogja s a maradék távolságot is lecsökkenti, ezzel megcsókol. Pupilláim nagyra nyílnak és azt sem tudom mit tegyek, ez most más, mint Jeju-n volt. Gyengéden fogj meg a tarkómat ekkor akaratomon kívül is lehunyom a szemem, és furcsa az, hogy élvezem a helyzetet...
Halk cuppanással válnak el ajkaink, s homlokát enyémnek támasztja.
- Most már érted? - reszelős a hangja.
- És most mit kellene csinálnom? - nagyot nyelek a kérdésemre.
- Szeress! - kiegyenesedik és közvetlenül a szemembe néz. Szám kissé eltátom, lefagyok. Ez most egy álom? Mi ez az egész? Kandi kamera? Valaki magyarázza el nekem, hogy mi folyik itt!
Luhan pov:
Suhoéktól kaptam egy üzenetet hogy Changhee-ék elrabolták Reitát így azonnal az északiakhoz indulok. Útközben csatlakoztak hozzám Kris-ék. El sem hiszem, hogy idáig fajult a helyzet, ez még attól a hárpiától is túl sok. Nem gondoltam volna, hogy eddig elfog menni, sőt remélem hogy feladja ennyi idő után.
- Hol van?! - szinte berobbantom az ajtóját. Suhoék kint várnak meg engem.
- Már vártalak - pipiskedve indul meg felém. - Örülök, hogy végre észhez tértél.
- Annak nevezed azt, hogy elrabolod Reitát, hogy idecsalogass, hát gratulálok hozzá! - üvöltöm le a fejét.
- Mi ütött beléd? Te sose voltál ilyen ! - sipákol.
- Hol van? - kérdezem figyelmen kívül hagyva azt, hogy ő mit mond.
- Úgy is csak akkor fogom elengedni, ha végre elveszel - ravaszul közelíti meg a dolgokat.
- Úgy se foglak!
- Akkor soha többet nem láthatod! Akár egy szavamba kerül és meg is ölhetjük!
- Ennyire még te sem mehetsz messzire! - meglepődök.
- Belemész vagy nem? - billenti oldalra a fejét. Mit kellene tennem most? Ha elfogadom ezt az egészet, akkor Reita talán nyugodtan élhetné tovább az életét, már ott van neki Lay. És talán Kai lépne felé, vele is boldog lehetne...
- Először engedd el - motyogom megadva magam.
- Először jöjjön a szertartás - elvigyorodik, a hideg is kiráz tőle. Jó páran megjelennek körülöttünk. Egyik emberről a másikra kapkodom a tekintetem és nem értem most mi van. - Elvisznek téged átöltözni, ne aggódj hamar lefog zajlani - elégedetten simít végig az arcomon és hátat fordítva elmegy. Most komolyan hozzá kell mennem?!
Célom ugyanaz mint általában, az erdő... Lassan kezdem azt hinni, hogy az az otthonom, és nem a meleg lakás... Bár mit is beszélek? Úgy se jöhet össze nekem semmi, de mindent megakarok tenni, hogy Soah biztonságban hazakerüljön, biztos aggódnak már érte otthon...
Hosszú bolyongás után eljutok Suho területére, de senkivel sem találkozom... Hol lehetnek? Kai faházához megyek először s bekopogok, de semmi válasz, lenyomom a kilincset és lám, nyitva van az ajtó.
Körülnézek és az asztalon találok egy cetlit.
"Nálunk van a lány, ha akarjátok Luhant küldjétek el hozzánk és akkor elengedjük"
Szemem elkerekedik majd kirohanok a lakásból át Sehun-éba, hátha ő itt van. Azonnal benyitok hozzá, minden cécó nélkül, s bent meglátom a konyhánál, értetlenül pislog rám egy pohárral a kezében.
- Hogy kerülsz ide? - a bögrét leteszi és elém siet. Szaporán veszem a levegőt a futás miatt. Kérdőre akarom vonni, hol van Luhan? Azt akarom mondani neki, hogy azonnal vigyenek el engem is oda, ahol a többiek vannak, ahol Soaht tartják fogva. De egy hang se jön ki a torkomból csak szemeibe nézek. Megbénulok a félelemtől, hogy belegondoltam, lehet semmi esélyem ahhoz, hogy Luhan mellett legyek. Hogy végre segítsek Soahnak. Semmi esélyem...
- Luhan-ék már elmentek a barátnődért - mondja anélkül, hogy bármit kérdeztem volna, szinte a gondolataimban olvas. - Bízz bennük, tudják a dolgukat -hangja olyan nyugodt s felém lépked és gyengéden átölel. Arcom mellkasába fúrom és pólója két oldalát, összeszorítom.
- Vigyél el! - dörmögöm.
- Hova?
- A fiúk után!
- Nem tehetem, veszélybe kerülnél... - szúrós szemekkel nézek fel arcára, ami meglepi.
- Vigyél el, most! - minden szót kihangsúlyozok, hogy eljusson az agyáig mert látom rajta nem akarja megérteni mit is akarok. És hogy nem várok ellenkezést ebben az esetben.
- Miért? Hogy veszélybe kerülj te is? A barátnőd eljöhet majd onnan, Luhannak így is, úgyis ott kell maradnia, ez ellen nem tehetsz semmit, neki ez lett megírva a nagykönyvben! Értsd meg, ti nem lehettek együtt! - erősen artikulálja az utolsó mondatot. Fáj amit mond, mert én is ezt érzem, de ha nem küzdök érte, akkor még pocsékabbul fogom érezni magamat.
- Attól még nem lehet nekem próbálkoznom? Miért hagyjam csak úgy a dolgokat?
- Miért csak Luhan kell neked?! - összerezzenek hirtelen hangemelkedésétől. - Nem veszed észre, hogy miket csinálok?
- Te csak azért csinálod ezeket mert egy terv része vagy! - ugyan olyan hangszínen beszélek vele.
- Mert te mindent tudsz! - gúny cseng a hangjában. - Nem tudod, mit érzek valójában, nem tudod hogy mit élek át, mert Luhan-ért sír a szád... Itt vagyok melletted, az ágyad mellett gubbasztottam és vártam, hogy felkelj! - idegesen túr a hajába és ellép tőlem. Mellkasom szorul attól amit Sehun a fejemhez vág. Mit jelentsen ez? - Mit képzeltem?! Olyan egy barom vagyok, hogy egyáltalán belementem ebbe az egészbe! - leguggol és haját húzza fejbőrétől.
- Hova akarsz kilyukadni? - suttogom, csoda hogyha hallja. Borotvaéles tekintettel fordul felém, azonnal feláll és olyan gyorsan jön hozzám, hogy szinte elborulok. Pár centi van arcunk között, ahogy felnézek arcára nagyot nyelek, félek mit tehetne most.
- Tudni akarod, hogy mire célzok mindezzel? - feszülten formálja meg a szavakat s végig arcom fürkészi. - Akkor tudd meg - suttogja s a maradék távolságot is lecsökkenti, ezzel megcsókol. Pupilláim nagyra nyílnak és azt sem tudom mit tegyek, ez most más, mint Jeju-n volt. Gyengéden fogj meg a tarkómat ekkor akaratomon kívül is lehunyom a szemem, és furcsa az, hogy élvezem a helyzetet...
Halk cuppanással válnak el ajkaink, s homlokát enyémnek támasztja.
- Most már érted? - reszelős a hangja.
- És most mit kellene csinálnom? - nagyot nyelek a kérdésemre.
- Szeress! - kiegyenesedik és közvetlenül a szemembe néz. Szám kissé eltátom, lefagyok. Ez most egy álom? Mi ez az egész? Kandi kamera? Valaki magyarázza el nekem, hogy mi folyik itt!
Luhan pov:
Suhoéktól kaptam egy üzenetet hogy Changhee-ék elrabolták Reitát így azonnal az északiakhoz indulok. Útközben csatlakoztak hozzám Kris-ék. El sem hiszem, hogy idáig fajult a helyzet, ez még attól a hárpiától is túl sok. Nem gondoltam volna, hogy eddig elfog menni, sőt remélem hogy feladja ennyi idő után.
- Hol van?! - szinte berobbantom az ajtóját. Suhoék kint várnak meg engem.
- Már vártalak - pipiskedve indul meg felém. - Örülök, hogy végre észhez tértél.
- Annak nevezed azt, hogy elrabolod Reitát, hogy idecsalogass, hát gratulálok hozzá! - üvöltöm le a fejét.
- Mi ütött beléd? Te sose voltál ilyen ! - sipákol.
- Hol van? - kérdezem figyelmen kívül hagyva azt, hogy ő mit mond.
- Úgy is csak akkor fogom elengedni, ha végre elveszel - ravaszul közelíti meg a dolgokat.
- Úgy se foglak!
- Akkor soha többet nem láthatod! Akár egy szavamba kerül és meg is ölhetjük!
- Ennyire még te sem mehetsz messzire! - meglepődök.
- Belemész vagy nem? - billenti oldalra a fejét. Mit kellene tennem most? Ha elfogadom ezt az egészet, akkor Reita talán nyugodtan élhetné tovább az életét, már ott van neki Lay. És talán Kai lépne felé, vele is boldog lehetne...
- Először engedd el - motyogom megadva magam.
- Először jöjjön a szertartás - elvigyorodik, a hideg is kiráz tőle. Jó páran megjelennek körülöttünk. Egyik emberről a másikra kapkodom a tekintetem és nem értem most mi van. - Elvisznek téged átöltözni, ne aggódj hamar lefog zajlani - elégedetten simít végig az arcomon és hátat fordítva elmegy. Most komolyan hozzá kell mennem?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése