9.rész

Luhan pov:

Ahogy szemem kinyitom, egy ismeretlen helyen találom magam, viszont egy ismerős és mámorító illat fogad. Amitől, mint mindig a hideg futkos egész testemen. Fejem felemelem és körbe nézek a fél sötétben. A levegőbe szimatolok és figyelmem a tőlem pár méterre lévő ágyra szegezem. Ahogy megpróbálok felkelni oldalamba égő fájdalom nyilall, de vajon miért? Fejem odafordítom és meglátom a friss vért, ami annak következtében kezdett most folyni, hogy felálltam. Sóhajtok és a fájdalommal és csöpögő vérrel mit sem törődve az ágyhoz sétálok. Megpillantom Reita édes arcát, a nyugodt arcvonásait figyelem, hallom, ahogy lassan veszi a levegőt. Nyugodtság fog el és leülök. 
Alig emlékszem arra, hogyan kerültem ide... Azt tudom, hogy épp a szemlét tartottuk a többiekkel, aztán idegen falka jelent meg a mi területünkön.

Kris azt mondta kerítsük be őket, igaz ők többen voltak mint mi, de Wufan módszere a meggyőzés, így nem pánikoltam, viszont arra nem számítottunk, hogy alapból azért jöttek, mert megakarnak minket támadni. Wufan értetlenül nézett minket, ahogy küzdöttünk, teljesen lefagyott, mikor Layt ketten megtámadták.

Láttam, hogy Wufant kezdte az egyik megközelíteni, de én elé mentem és civakodni kezdtünk. Nagyon erős volt. Aztán jött a másik is... 
Ah, de vajon honnan jöttek ezek? 

- Luhan? - motyogja Reita. - Gyógyulj meg - leheli csukott szemekkel, biztos álmában beszél.

Ne aggódj miattam angyalom. Felállok és megcélzom az ajtót. Farkasként semmi esélyem nem lesz innen kijutnom… Még egyszer hátra fordulok, majd pillanatok alatt váltok emberi alakomra. A ruhám teljesen véres, most kezd megjelenni rajta a friss vér is. Sóhajtva megyek oda még Reitához és lassan hajolok felé, majd egy lágy puszit adok homlokára. Igen, ezt muszáj volt meg tennem…

Kimegyek a szobából s az újabb sötétség fogad, senkit nem hallok, hogy ébren lenne, a ház csendes. Minél halkabban megközelítem a bejárati ajtót, majd a zárat kinyitom és kimegyek. Kicsit értetlenül állok az ajtóban, hogy hogyan is tudnám megoldani a visszazárását, de végül abban a reményben hagyom ott, hogy biztos nem most támad valakinek kedve betörni.
A szomszéd házra terelődik figyelmem. Kris tuti nincs itt, biztos a barlangban vannak. Remélem senkinek nincs baja. Egy ideig emberként szeltem az utcákat, de az erdőbe érve már farkasként, ami valljuk be sokkal könnyebb. Mindig szabadabban éreztem magam ebben az alakban.

Hirtelen vonyításra lefagyok. Ez Xiumin lesz, végül társul hozzá még Lay is. Fél perc csend után adok én is magamról ’élet jelet’, nem lehetnek olyan messze, de közlöm velük, hogy a szirtnél találkozzunk.

Nem kellett sokat várnom, és már meg is érkeztek.

*Mondjátok mi volt?! – kérdezem a nem épp tiszta társaimat. Ők is véresek a szagból ítélve és eléggé kimerültek.

*Az északi falka volt – mondja Xiumin.

*Micsoda?! –döbbenetem még farkas képemen is teljesen kivehető. Az nem lehet, hogy ők…

*Kris beszélt végül az egyikkel és kiszedte belőle, hogy miért vannak itt – mondja Lay. Rámorgok, hogy ne lazsáljon és mondja már. – Volt egy kémük, vagy nem tudom pontosan, de megtudták, hogy azzal a lánnyal voltál.

Idegesen kezdek fújtatni. Mi közük van ahhoz, hogy kivel vagyok?

*Luhan… ezt nem az alfa kérte… a támadást – fúrja tekintetét enyémekbe Xiumin.

*Hanem ki? – kérdem elhűlt arccal.

*ChangHee volt – szomorúan elhúzza a fejét.

*Bassza meg! – vakkantok és morgok szinte egyszerre, ezért elég érdekes hang jön ki belőlem.

*Kris pedig beszélni akar veled – teszi hozzá. Több se kell nekem megindulok a barlanghoz, tudom, hogy ott van Kris.

***

- Örülök, hogy megtisztelsz a jelenléteddel – találom szembe magam egy nem kívánatos személlyel a barlangban.

Reita pov:

Ijedten nyitom ki a szemem és felülök az ágyon. Körbe nézek a szobában, de valami hiányzik, vagyis inkább valaki. Az ütőér megáll bennem és kirohanok a nappaliba, ahol Saráékat találom.

- Hol a farkas? – rémülten kérdezem tőlük. Összenéznek.

- Nem tudjuk, azt hittük te engedted el… bár a bejárati ajtó az nyitva volt reggel – mondja Jake.

Az nem lehet, így nem mehetett el! Felrohanok a szobámba és egy táskába rakok néhány ruhát, Sara utánam jött.

- Hova akarsz menni?- kérdezi az ajtóban állva. Nagyot nyelek és elé sétálok.

- Kérlek, csak most bízzatok meg bennem – nézek a szemeibe. Látszik rajta, hogy gondolkodik, mert ide-oda kapkodja a tekintetét és sóhajtozik.

- Rendben van –  vesz egy mély levegőt, pilláit egy kicsit hosszabb ideig lehunyja majd kinyitva egyenesen íriszeimbe néz. – Meddig akarsz elmenni?

- Nem tudom… - meghúzom a szám és a padlóra szegezem tekintetem.
- Három napot kapsz… de minden nap egyszer fel kell, hogy hívj! – szögezi le. Elkerekedett szemekkel nézek rá. Nem gondoltam volna, hogy belemegy, de boldogan ölelem át.

- Nagyon köszönöm, ígérem, felhívlak! És ha hazajöttem elmesélek mindent – engedem el.

- Rendben van… - mosolyog. – Na, pakolj – biccent a fejével. Nem is kellett kétszer mondania, újból a táskánál teremtem.

Tíz per múlva már kiléptem az ajtón és hatalmas sebességgel mentem az erdőhöz, utána pedig próbáltam a helyes úton menni, vagyis inkább rátalálni Suhoék területére. Annyi szerencsém van, hogy világos az erdő és látok, de még így sem találom, csak bolyongok az erdőben.

Vajon, hogy tudott kimenni a lakásból?  Vagy segített neki valaki? És a legfontosabb még mindig, hogy, hogy került, oda hozzánk, és ráadásul ilyen állapotban?

- Reita? – hallok meg egy ismerős hangok a hátam mögül, s egyből megfordulok tengelyem körül.