6.rész

- Reita? Te hogy kerülsz ide? - döbbenten néz az ajtó túl oldalán Kai.
- Ezt...én is kérdezhetném... - nyelek egy nagyot, mellkasomon hatalmas nyomást érzek. Szótlanul állunk egymással szemben majd Kai megtöri a csendet:
- Haverjaim költöznek ide... - mondja végül. Kezemben megremeg a tányér, ahogy eszembe jutnak azok a furcsa pillantások amiket a magas fiú intézett felém a mai nap.

- É-értem - hajtom le a fejem és átnyújtom a tányért. - Anyukám küldi...
- Nem akarsz bejönni? - kérdezi mire szemem elkerekedik.
- Nem kellene, elnézést - nyomom a kezébe a sütiket, majd hátat fordítok s nagy léptekkel sietnék haza, de pármásodperc alatt Kai utolér s megragadja a karom, maga felé fordít és szorosan átölel. Meglepve nézek mellkasába és először csak ernyedten tartom magam mellett a kezem, majd lassan én is átölelem. Végig simít a hajamon, sóhajt egyet.
- Miért mentél el szó nélkül? - nyugodt hanggal kérdez.
- Nem mertem a szemetekbe nézni - mondom ki, mintha nem fájna még így is, most felszakad az eddig beforrt seb.
- És nem is akarsz visszajönni hozzánk? - kicsit eltávolodik, hogy szemembe tudjon nézni, de ahhoz állam alá nyúl és felemeli a fejem.
- Sajnálom Kai, mennem kell - csuklik el a hangom és hátrálni kezdek, majd futásnak eredek egészen be a házig. Lihegve dőlők neki a falnak, mire Sara értetlenül odajön hozzám.
- Reita, ki volt az a fiú? - fogja meg a vállam és aggódó tekintete belém fúródik. Most nem vágyok másra, csak hogy megöleljen, ezt tudatom is vele ahogy hozzábújok. Pityergésbe kezdek, s tudom, hogy Sara most teljesen tanácstalan.

- Nem akarod elmondani, hogy mi a baj? - nyújtja felém a teát, miután már lenyugodtam és letelepedtünk a kanapéra.
- Igaz... nem mondtam el nektek, hogy hol voltam? - sóhajtok.
- Nem - hangja feszültté válik.
- Öm, ne gondolj semmi rosszra - kapom tekintetem az arcára. Bólint és kéri, hogy folytassam. Mondjam el a teljes igazságot? - Elkeveredtem egy házhoz, az esőben teljesen eláztam és a tulajdonos befogadott... Adott száraz ruhát és meleg ételt.
- És ez a fiú ki? - vág a szavamba.
- Hát öm, az egyik fiú aki segített.
- Hányan voltak? - elkerekedik a szeme. - És akkor az új szomszédokat is ismered akik átjöttek? - megrázom a fejem.
- Velük sose találkoztam még. És...négy fiú volt aki segített - jobbnak látom, hogy nem azt mondtam " oh csak 6 fiú és egy farkas segített, meg amúgy az erdőben aludtam".
- És ő volt az egyik - biccent a fejével, hogy érti.
- Igen, őt Kainak hívják - lehajtom a fejem. 

- Tetszik? - hangja vidámmá válik.
- Mi? Dehogy! - ijedt hangom felcsattan. Sara nevetése betölti az egész nappalit én pedig egyből elpirulok.
- Akkor miért pityeregtél? - mosolyodik el, de közben ott bujkál arcán az aggodalom is.
- Csak míg ott voltam, nagyon jóban lettem velük.. - nyelek egy nagyot.
- Értem, ha akarod meglátogathatod őket. Szeretnéd, hogy elvigyelek? - töretlenül mosolyog, viszont én teljesen lefagyok és döbbenten hallgattam amit Sara éppen közölt velem. Ez álom lenne? Most komolyan? - Megköszönném nekik, hogy segítettek neked.
- Azt nem lehet! -csattanok fel.
- Mi-miért? -most értetlen tekintete vetül felém.
- Hát mert, megkértek, hogy ne vigyek oda senkit - csuklik el a hangom. Remélem nem fog többet kérdezősködni erről.
- Rendben van - sóhajt és arcára szomorúság ül. Beharapom alsó ajkam, hogy visszatartsam magam, hisz most leginkább mindent elmondanék neki, hisz megérdemelné... - De, ha szeretnél velük találkozni, csak nyugodtan - erőltet egy mosolyt az arcára.

Boldogan térek vissza a szobámba az este és kidőlök az ágyamra.
Boldog vagyok, mert még sose töltöttem ilyen sok időt Saraval, arról nem is beszélve, hogy még jól is szórakoztunk közbe.
Hasamra fordulok és felkönyökölök, állam a tenyerembe támasztom, s a falon lévő tengeres képeim nézegetem.
- Milyen jó lenne elmenni - suttogom magam elé. Elmosolyodom a reggeli témán majd szétnyúlok az ágyon mint egy béka. Magamban nevetek, szinte még engem is meglep a cselekedetem.
Egy apró kis koppanást hallok. Abbahagyom a viháncolásom és felülök az ágyon. Körbe nézek a szobámban, majd újra hallom a kis koppanást ami az ablak irányából jön. Nagyot nyelek és odasétálok. Kicsit széthúzom a függönyöm és kilesek. Meglátok egy alakot amint épp integetésbe kezd és mint egy pantomimes mutogatja, hogy nyissam ki az ablakot. Gondolom, hogy ki ez így kuncogva kihúzom a függönyt s kinyitom az ablakot.
- Sokkal jobban nézel ki, mint amikor találkoztunk - mondja kissé elfojtott hangon mégis hangos próbál lenni.
- Örülök, hogy újra látlak - könyöklök ki a párkányra.
- Igen? Mert én is, de nagyon! - vigyorog. - Nem akarsz lejönni? Kicsit fáj a nyakam. - fogja meg azt, hogy még jobban elhiggyem.
- Most nem...
- Akkor mikor?
- Holnap?
- Én benne vagyok! - ugrándozik. - Holnap reggel 7-kor itt - mutat a fűre.
- Olyan korán?! - egyenesedem fel.
- Muszáj, mert hamar haza kell mennem - szomorkás lesz a hangja.
- Rendben, akkor holnap -mosolygok.
- Álmodj szépeket - integet hevesen majd visszafut a szomszédházba.
- Te is, Kai - pirulok el, szerencsére ezt nem látja. Nyitva hagyom kicsit az ablakot had szellőzzön a szobám és visszamegyek az ágyamhoz.

Nehéz végtagjaimmal kelek ki az ágyból. Legszívesebben aludnék tovább, de találkozni is akarok Kaial. Felveszek egy kényelmes ruhát, meg kezembe fogom a kimosott ruhákat amit Kai adott nekem kölcsön és kiindulok, pontosan oda ahova ő mutatta. Pár percig nézelődök, mire Kai kijön a szomszéd ajtón, sarkában a magas szomszéddal, azt hiszem Kris a neve. Most is ugyan úgy méreget és egyáltalán nem meleg a tekintete, mint Kainak. A napon vagyok mégis kiráz a hideg, még a hajnali időre se merem fogni.
- Szia Rei - fogja meg a vállam Kai és hatalmas vigyor ül az arcán.
- Jó reggelt - mosolygok rá, majd komor arccal nézek Krisre, mint ahogy ő is rám.
- Ő lesz a háztulajdonos - mutat a magasra Kai.
- Tudom - bólintok. - Szia - intek neki és mosolyt erőltetek az arcomra , de hamar lehervad Kris ridegsége miatt.
- Én akkor megyek - morogja és elsétál zsebre tett kézzel.
- Furcsa, nem szokott ilyen lenni - értetlen kölyök képpel néz az elhaladó alak után. - Na mindegy -fordul nagy vigyorral felém. - Az mi? - bök a kezemben lévő ruhákra.
- Amit tőled kaptam kölcsön ruhák, kivannak mosva - mosolyogva nyújtom felé.
- Oh köszi, igazán nem kellett volna - átveszi és hóna alá csapja.


-Mesélj, mik történnek veled? - karol belém szabad oldalán és elindul. Szerencsére nem arra amerre Kris is ment.
- Hm, jobb lett a kapcsolatom nevelő szüleimmel.
- Nevelő? - meglepetten néz le rám. Bólogatok.
- 11 évesen fogadtak örökbe - sóhajtok. - Ti hogy vagytok? - térek inkább rájuk, minthogy nekem kelljen beszélnem.
- Reménykedtünk, hogy lesz egy kedves lány a társaságunkban, de mikor Luhan egyedül jött vissza, eléggé lelombozódtak a fiúk. Főleg egy hét után, mindenki kérdezi a farkast, hogy nem-e látott téged. Hajj de féltékenyek lesznek ha megtudják, hogy veled voltam - beszél folyamatosan és hatalmas mosollyal arcán. Nagyon aranyos így, csak hadarja a gondolatait. - Meg tuti Krisnek sok vendége lesz ha azt is megtudják, hogy közvetlen szomszédja vagy - felkacag. - Majd én is jövök látogatni téged.
- Nagyon köszönöm - szorítok karjára.
- Nem kell, hozzád bármikor jövök és jövünk - újra vigyorog.
- Akkor nem köszönöm.
- Na, azért annyira ne! - háborodik.

Beszélgettünk kicsit a többiekről és elmentünk egy reggeli fagyizásra is.
Olyan jó volt Kai társasága, csak az volt a furcsa, hogy megint szemeket éreztem a hátamon... Kilenckor mondta, hogy neki most már visszakel mennie, így a városban szétváltunk, bár ő hazaakart kísérni, de erősen ellenkeztem.

A parkban leülök egy napos és szabad padra s magamba szívom a nap energiáját.
- Csatlakozhatok? - egy lágy hangot hallok meg mellőlem. Szemem lassan kinyitom és fejem oldalra fordítom. A nap erősen a szemembe süt így eltart egy darabig míg kitisztul előttem a személy. Szőke haj, bambi arc, nem más, mint az idegen fiú...