11.rész

Luhan pov:

- Ez most valami vicc akar lenni? Sehun, komolyan?- nevetek egy jót haveromon, hisz én úgy tudom, hogy nem éppen szimpatizál Reitával. - Mégis mi a büdös francnak kell ezt csinálni?! - csattanok fel, ami egyáltalán nem megszokott tőlem. Egyáltalán nem tetszik az ötletük, egy oltári nagy baromság az egész!
- Szerinted nekem ínyemre van a dolog? - unottan néz rám Sehun. 

- Nagyon remélem, hogy nincs! - fintorgok rá. Már nincs mit tagadni előttük, hogy ne tetszene, sőt, hogy ne lennék szerelmes Reitába. 
- Ezért választottuk Sehunt... mert vele közömbösen viselkedik. - mondja Suho, akit most legszívesebben egy kanál vízben megfojtanék. - De biztos tisztában vagy mindennel - mondja, miközben elsétál a dolgozó szoba felé. 
- És pontosan hogy akarjátok kivitelezni a dolgokat? - megyek utána.
- Először is elmegyünk az északiakhoz, és elmondjuk nekik mi a helyzet, mármint a kamu szitu - megy az íróasztala mögé. - Nem tudom, milyen módon fognak rá reagálni s, hogy mit fognak tenni utána, de bízzunk a legjobban. 
- Gondolom, nekem nem lehet mennem – kérdem fásultan.
- Mivel a célunk, hogy távol maradj, így nem... Sehun, Reita és én biztos, aztán a ti falkátokból kérünk majd kettőt - mondja hatalmas higgadtsággal és valamit keres az asztalon. - Kérlek, tényleg próbáld kerülni Reitát, az ő és saját érdekedben - emeli rám a tekintetét és annak ellenére, hogy még nem találta meg, amit keres, elindul felém, s egész közel megáll előttem. - Menj vissza Kris-hez és mond el neki a tervünket, aztán keress magadnak egy biztonságos helyet, messze innen – mondja, úgy, hogy csak én halljam. Felhorkantok, s hátat fordítva neki elhagyom az egész kócerájt. 
Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Őszintén megszólva már fogalmam sincs, mi történik körülöttem, de jó lenne, ha abbamaradna minden bosszantó dolog. 
Vagy az lett volna a legjobb, ha meg sem születek, akkor el sem kezdődött volna. 

Gondterhelten érkezem meg a barlangba, de most nem farkas alakban, szerencsémre Changhee már nincs itt, csak a rémes szagát hagyta ezen a helyen. Kris szokásos szikláján, elmélkedve nézi a sötét barlang belsőt. 
- Mit kell tennem? - hangom kicsit reszelősre sikeredett, így megköszörülöm torkom. 
- Luhan? - aggodalmas hangjával fordul felém. Sóhajt egyet, amiből teljesen megértem: mindent bán és szégyelli magát. 
Nagy nehezen elmondtam neki Suho tervét, amin elmosolyodott, majd csak annyit mondott: Mindig ők húznak ki minket a bajból. 
Hát igen, hisz ezért vannak...

Saejun pov:

Egy ismeretlen, mámorító illatra kelek, egy lágy anyag van orrom alatt. Lassan kinyitom a szemem és az idegen plafonnal találom szembe magam, majd lejjebb vezetve tekintetem az ablakkal, előtte vörös függöny van, s azon keresztül próbál behatolni a fény. Nincs erőm semmihez: azon aggódni hol vagyok, de agyam azon kattog, hogy mi történik most és mi történt. Testem teljesen gyenge, de feltornázom magam ülőhelyzetbe, s körbe nézek a félhomályban. Csak halk szuszogásom, hallom. Tekintetem üresen pásztázza a szobaajtót, majd nagy nehezen ráveszem magam, hogy leszedjem testemről a már jól bemelegedett anyagot s kiszálljak az ágyból.

Az ajtó előtt állva lassan lenyomom a kilincset, majd az enyhe nyikorgással nyílik ki előttem a tömör fa. 
Bőrömet egyből megcsapja hűvösebb levegő, de ennek ellenére is megyek tovább. Hunyorogva nézek végig a lakáson, nagyon ismerős a hely... A kanapéhoz sétálva meglátok rajta valakit, óvatosan felé hajolok, hogy arcát láthassam, s akkor veszem észre, hogy Kai az. Elmosolyodom és megnyugszom, mert így biztonságban vagyok. Megkerülöm a kanapét és leülök a földre, s hátam a kanapénak döntöm és Jongin arcát fürkészem. Ajkai picit kinyíltak, arcvonásai teljesen nyugodtak, s mint egy gyermeké. Szinte hívogat, hogy megérintsem. Mielőtt végig gondoltam volna, kezem már emelem is és ujjaim felső részével simítok végig a szabad pofiján. Hirtelen mosolyra húzódik a szája.
- Tudtam, hogy nem bírod ki - nyitja szóra száját, szeme viszont továbbra is csukva van. Elkapom a kezem és mellkasomhoz szorítva, elszégyellem magam és elpirulok. - Jól vagy? - kérdezi. Nem nézek, rá csak bólintok, bár nem tudom, hogy látja-e.

Csend telepszik közénk,mindketten gondolatainkba temetkezünk. Azt tudom, hogy én Luhan-on gondolkodom, meg még mindig azon, hogy mit tettem, ami olyan nagyon rossz volt, hogy Baekhyun leszedte a fejem. Kai vajon min agyal...
- Kai? - szólítom meg. Válaszképp csak hümmögést kapok. - Mi rosszat tettem? - kérdezem és fejem térdeimre hajtom. Pár perc csend áll be, s mikor már kezdtem azt hinni, nem fogok választ kapni:
- Beléptél egy olyan közösségbe, ami teljesen más, mint a valóság - suttogva formálja meg a szavakat. 
- Hogy érted? - kérdezem normál hangnemben és nem mozdulok. Ismét csend telepszik közénk, majd mocorgást hallok, felemelem fejem és látom, Kai lejjebb csúszik a kanapén s átkarolja a nyakam, arca közel van enyémhez, de csak egymás szemébe nézünk. 
- Nem furcsa neked Luhan okos viselkedése? Hogy az erdőben lakunk? - kérdezi, közben tekintetem ajkaira téved. 
- Egy kicsit - sóhajtom. Elenged és felkel a kanapéról s a szekrényhez megy. Végig figyelem minden mozdulatát, ahogy egy vastag régi könyvet leszed a polcról, megforgatja, rám néz, majd elindul vissza. Leül mellém a földre. Lábaim kinyújtom ő pedig a könyvet az ölembe helyezi. 
A kemény fedélen 12 jel található, amik egy kört alkotnak. Semmi szöveg nem akad rajta. Remegő kézzel nyitom fel a könyvet, de egy üres lappal találom magam szembe. Feszült sóhaj kíséretében hunyom le a szemem hosszabb időre, s Kai kuncogása késztet arra, hogy újra kinyissam, s a fiúra nézzek.
- Megmutatom a lényeget - mondja és egyik kezével átnyúl előttem, a könyv lapjait megfogja s egy lendülettel áthajtja a másik oldalra azokat. 
Egy ember alakot látok, s mellette egy nyílt ami egy farkasra mutat. Aztán körülöttük pedig különböző DNS minták ábrái. 
- Ez mi? - értetlenül nézek Kaira. 
- Ezek a farkas vérűek leírása - mosolyog Jongin.
- Nem értem - rázom a fejem. Kai beharapja alsó ajkát és eléggé kiül arcára a gondolat menete: elmondjam neki, vagy nem? De hogyan kéne megfogalmazni? 
- A farkas vérűek olyanok, mint a farkasemberek - hunyorogva nézi a falat, s nagyon látszik rajta eszmefutatása minden jele. 
- Vagyis teliholdkor átváltoznak? - fejem billentem balra és én is a falat nézem. Nem nagyon fogom fel amit Kai közölni akar velem.
- Nem, hanem szabadon, mondjuk, ha itt lenne most Luhan vagy harmincszor simán át tudna változni - mondja, ekkor valami már eljut a tudatomig és ijedten kapom Jonginra tekintetem. 
- Most csak viccelsz, ugye? - annyira ideges lettem, hogy a levegő a mellkasomban rekedt.
- Melyik részét fogtad fel? - kuncog rajtam. Szóra nyitnám a szám, de meggondolom és elmélkedésekbe kezdek, miközben a könyvet lapozgatom. Az agyam üvölt, hogy ez nem lehet igaz, ilyen nem is létezik, ezek mind kattantak és húzz el innen Reita! De azért van bennem egy furcsa kalandvágy, ami eddig kimaradt az életemből. Persze ha minden igaz, amit a könyv mutat. 
- Akkor te is farkas vagy? - félve teszem fel a kérdést, mire Jongin szépen kinevet engem. 
- Nem, én őrző vagyok - mosolyog rám.
- Az mit jelent - értetlenül nézek boldog szemeibe. 
- Az azt jelenti, hogy mi vigyázunk a farkas barátainkra. 
- Mi?
- Igen, Suho, Chanyeol, Baekhyun, Kyungsoo, Sehun és én – sorolja a neveket. 
- És kik a farkasok? - nagy szemekkel és gyermeki kíváncsisággal kérdem.
- Luhan, Kris, őket ismered, de még vannak négyen, velük szerintem még nem találkoztál - gondolkodik el. Megrázom a fejem és újra a könyvre nézek. 
- Biztos, hogy nem álmodok? - teszek fel magamnak egy kérdést, mire Kai a felkaromba csíp, s másik kezemmel egyből a bántott bőr részemhez nyúlok. - Au, ezt miért? - szúrósan nézek, rá miközben dörzsölöm a kezem.
- Csak megbizonyosodtam, arról, hogy nem-e álmodsz - kacsint. - Amúgy nem ilyen reakcióra vártam - vonja fel a szemöldökét. 
- Még nem teljesen fogtam fel, kell, egy kis idő. Meg nem láttam semmi átváltozást, akkor minek pánikoljak? - sóhajtok és fejem hátra vetem a kanapéra. 
- Ez igaz... - csatlakozik hozzám Kai és együtt nézzük a plafont.

- Úristen! Nekem fel kellett volna hívnom Sarat! - kiáltok fel hosszú percek után. - Hol a táskám - fogom meg Jongin vállát, aki rémülten néz rám. 
- Ott van a konyhában - mutat az említett rész felé, s felkelek, és Kain átugorva futok a táskámhoz, kikeresem a telefonom és azonnal fel is hívom nevelőanyám.