7.rész

Megszeppenve bólintok és arrébb csúszok. Szinte suhannak a lépései és leül tőlem tisztes távolságba. Szívem a torkomban dobog, de nem merek ránézni. Hatalmas csend telepszik le, de nem is számítok másra, hisz nem tűnik épp beszédes típusnak, ahogy én se ilyen társaságban. Még nyelni is elfelejtek néha így a kiszáradt torkommal köhögök kicsit, összegyűjtöm a nyálam majd nyelek egy nagyot.

- Jól vagy? - csapja meg a fülem a kellemes hang. Ránézek és bólintok egy aprót.
- Csak kiszáradt kicsit a szám, elég meleg van - nevetek zavartan.
- Igen - mondja ridegen és fejét lehajtja.
- Mm, baj van? - félve kérdezek rá. Válaszra nem számítok, de mégis kapok:
- Sajnos... - suttogja.
- Segíthetek valamit? - próbálom arcát fürkészni, de előre zuhanó haja elrejti előlem. Hosszas percek telnek el csendben, s nyugodtsággal nézelődöm a parkban lévő embereket, néha szemem sarkából a fiúra pillantok, de ugyanúgy előre hajolva ül. Egy kis szuszogás üti meg a fülem, meglepetten nézek a szőke hajúra. Nagyot nyelek és közel hajolok hozzá, remegő kézzel arrébb tolok néhány tincset, hogy megleshessem arcát. Szeme csukva, apró ajkai résnyire nyitva és a szuszogást is jobban hallom. Elaludt. 

Gondolkodás nélkül fogom meg a vállát és húzom fejét az ölembe. Így inkább hasonlít az arca egy kiskutyához, mint egy őzhöz, pedig első benyomásom az volt. Arcából újra elsöprök egy tincset ami visszahullott és mosolyogva szemlélem arcvonásait. 

Talán két órája ülhetek már itt a sráccal az ölemben, mit ne mondjak, elég sokan megbámultak miatta. Felé hajolok, egészen közel arcához és pofiját mutató ujjammal piszkálom, de semmi. Nyomogatom az orrát: semmi. Nyakát célzom be és lágyan ráfújok, mire szeme kipattan és egyből fel is ül, még szerencse, hogy időben egyenesedek fel mert különben szépen lefejelt volna. 

- Jót aludtál? - mosolygok rá.

- Elnézést kérek -hajtja le a fejét. 

- Nem kell, nagyon aranyos voltál -pirulok el. 

- Napok óta nem tudtam már aludni -túr a hajába és egy nagy sóhajt hallat.

- Miért?

- Van egy lány akiért aggódtam mostanság  - mondja ki mire csuklok egyet. Rám néz értetlenül.
- Bocsánat - legyintem le és kérem, hogy folytassa. 

- De megnyugodtam, hogy biztonságban van. Aztán... megláttam egy másik fiúval...
- Oh, sajnálom - mondom, ekkor rám kapja a tekintetét, mint aki szellemet lát. - Már mint, gondolom szereted a lányt, nem? - dörzsölöm meg a tarkóm és földre szegezem a tekintetem. Újabb sóhaj hagyja el a száját és leveszi rólam tekintetét.
- Igen...szeretem - böki ki és feláll s elsétál.
- Várj! - megyek utána és megragadom a csuklóját így képtelen felém fordulni. Szemében érdekes fény gyullad és azzal kérdőn néz rám. - Nem mondod el a neved? - pirulok el akaratlanul is.
- Sajnálom, de nem - lefejti kezem csuklójáról és hátat fordít s elsétál. Mégis miért nem mondja el a nevét? 


Komótos léptekkel megyek haza, s mikor a lakásba érek meglepve pillantok körbe, hogy senki sincs itthon. A konyhába megyek és a hűtőn egy cetli vár rám.

" Dolgozni vagyunk, délután 4-re otthon leszünk, addig pihenj és ne csinálj nagy felfordulást a lakásban ;)
Sara~ "

Elmosolyodom, kinyitom a hűtőt és kiveszem a sütis tányért, leteszem a pultra és elkezdek majszolni. Az ablakon merengek ki ami pont a szomszédság elő udvarára néz. Így tuti látta az egész Kais dolgot Sara. 

Meglátom Krist a kapujukban ahogy épp bemegy és érdeklődve nézem a szatyrokat nála. Nem csak én szúrtam ki őt, hanem ő is engem. Szúrós tekintettel néz egyenesen felém. Szemem nagyra nyílik és ledobom magam a földre. Kezem mellkasomhoz kapom és zihálva veszem a levegőt.
- Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? - felkapaszkodok a pult szélére és felhúzom magam, épp csak annyira, hogy kileshessek, ott van-e még. Megnyugodva sóhajtok, mert már nem látom. Felállok és átmegyek a nappaliba, ahol bekapcsolom a tévét és szörfözöm a csatornák között. - Semmi? Tényleg? - unottan kapcsolom ki  tévét és elfekszem a kanapén. Nézem a plafont és azon gondolkodom, vajon látogassam-e meg a fiúkat most. De visszatalálnék-e egyáltalán? Hisz akkor csak Luhan-al közlekedtem az erdőben. Csengetnek, így megszakítom a gondolkodást, s megyek ajtót nyitni.

Kris áll az ajtóban összefont karokkal mellkasánál és ismételten rideg tekintetével. Nagyot nyelek és elállom a bejárati ajtót kis termetemmel.
- Se-segíthetek? - dadogva kérdezem.
- Bemehetek? - hanglejtése flegma.
- Hát öm - hátam mögé pillantok.
- Tudom, hogy nincs itthon senki - lép egyet. Arrébb tol és azzal bent is van a lakásban. Értetlenül pislogok majd zárom be az ajtót és utána megyek a nappaliba.
- Mit akarsz? 

- Na, ez nem volt kedves! -meglepve néz rám. - Úgy tudtam, egy kedves, aranyos lány vagy, de egyik se igaz... - fintorog. 

- Ha csak azért jöttél, hogy engem ócsárolj, akkor kérlek menj el - kezem magam mellett összeszorítom és egyenesen Kris szemeibe nézek. 

- Nem csak ezért jöttem - olyan közel jön hozzám, hogy szinte már alig marad köztünk hely. Lerogyaszt, és a fülemhez hajol. - Jobban teszed, ha távol tartod magad Luhantól! - suttogja. Felegyenesedik még néhány lenéző pillantást intéz lefagyott arcomra, amiből a vér is kiszállt és további cécó nélkül elhagyja a lakást. 

Mégis mi volt ez? És már mióta nem is találkoztam Luhannal...

Mit tettem, ami miatt így bánik velem a sors? Szinte hulla fehér színemen felbotorkálok a szobámba és befekszem az ágyba. Egy könnycsepp se jön ki szemeimből, de érzem, hogy fojtogat. 

A gondolataimmal altatom el magam...



Luhan pov(farkasként):

*Hol jártál már megint? - morogja le a fejem Kris.
*Csak sétáltam egyet - megyek a helyemre. Kris rám mordul és megkapja a nyakam.
*Ember alakban?! Megint annál a kis csajnál voltál? - vicsorog. -Ráadásul most több órára. Tudod, hogy nem lehetsz vele! VÉSD JÓL AZ ESZEDBE! - üvölti az utolsó mondatot és kirohan a barlangból. Lelapult fülekkel fekszem le.
*Ne húzd fel leadert, jobban jársz - csatlakozik hozzám Xiumin.

Sajnos nekünk szinte már semmit sem lehet csinálnunk... És még ott van a kötelességem is.