35.rész - Utolsó

Hosszas várakozás után végre halljuk, hogy megjött Sehun, vagyis a dudálásból erre gondolunk. Kinézünk az ablakon s a kapu előtt áll a kocsija. Már indultam volna az ajtóhoz, de mielőtt a kilincshez érhettem volna Soah megragadja a kezem.

- Nehogy már egyből kimenj, ha már ennyit késett, akkor jöjjön is el az ajtóig! - mondja határozottan s kissé idegesen is.
- Rendben - bólintok és visszahúzom a kezem. Körülbelül öt percet várunk mire meghalljuk a kopogtatást az ajtón. Ekkor már jobban feszengek mint valaha. Izgatott vagyok, hogy vajon mi lesz a véleménye Sehun-nak. Sose gondoltam hogy ennyire fogok szorongani attól, hogy a fiú, aki sokáig nem tetszett, most hogyan fog reagálni.
- Készen állsz?- vigyorogva áll előttem Soah. Nagy levegőt veszek és biccentek fejemmel. Barátnőm az ajtóhoz megy, majd lassan nyitja ki azt. Arcomon mosoly van és várom, hogy meglássam Sehunt, de amint az ajtó teljesen kitárul, a mosoly lehervad orcámról és alig hiszek a saját szememnek. Soah még nem látja amit én, de hamar kilép az ajtó mögül és ő se tudja elrejteni mennyire meglepődött.

- Gyönyörű vagy... - suttogja miközben csillogó szemekkel néz végig rajtam. Nem fogtam fel eddig hogy mennyire is hiányzik ő nekem, csak most hogy szemem elé került. Mi folyik itt?
- Te meg hogy kerültél ide?! Hol van Sehun? - kérdésekkel bombázza Soah a fiút.
- Ne aggódj, Sehun ment bele, hogy most én jöjjek el Reitához - sóhajt Luhan és teljesen higgadt. -Kérlek, gyere el velem, mert beszélnünk kell - minden figyelmét rám szegezi. Remeg a kezem, szívem a torkomban dobog. Most mit kellene tennem? Testem magától lép Luhan felé. A fiú megfogja a kezem és már vezetett volna ki az ajtón, ha barátnőm nem állít meg minket. 

- Mégis mit képzelsz magadról, hogy ide állítasz és elveszed Sehuntól? - kiabál a lány. 

- Ezt én egy szóval sem állítottam, de szeretnék, meggyőződni arról, hogy minden rendben van, utána ha kell újra eltűnök. Sehun-nak is elmondtam, csak ezt az estét adja át nekem! - most egy kicsit hadarósabban mondta, de furcsa mód ez is olyan nyugodt. Ha Sehun átengedte neki, ezt az estét, amire biztos, hogy ő is nagyon készült... Tényleg megbízhat bennem. 

Soah nem harcolt tovább, és megengedte, hogy elmenjek Luhan-al. Nem tudom, hogy Sehun ezeket a helyeket szánta-e az estére, de Luhan egy étterembe hozott, nem is akár hova. A város egyik legpuccosabb helyére. Már értem, hogy miért kellett így kicsípnem magam. Ha Soah nem lenne valószínű, hogy farmerben jöttem volna el, vagy kitudja. 

- Remélem nem haragszol, hogy úgy eltűntem, és most hirtelen megjelentem. Úgy éreztem a mai napon kell nekem, beszélnem veled. Csakhogy a drága barátom eléggé beelőzött - halkan kuncog a fiú. 

- Miért engedte meg neked Sehun? Nem hiszem, hogy könnyen hagyta magát - mondom kicsit fagyosan. Lehet ki kéne ugranom a bőrömből, hogy újra látom, de nem hiszem, hogy most arra megfelelő a pillanat. Nem mondom azt, hogy nem játszottam volna el a gondolattal, ha Luhan újra beállítana hozzám, akkor ne ölelném át. De most, hogy itt van, valami teljesen más. De miért? 

Luhan pov: 

-Miért vagy itt? Csak hogy sajnáljunk, vagy van más okod is?! - mérgesen kérdezi Sehun. Eléggé meglepő a kinézete, randira készülne? - Kérdeztem valamit! - idegesen karba font kezekkel áll a nappalija közepén. 

- Csak szeretnék beszélni Reitával, de előtte saját fülemmel akartam tőled hallani, hogy...

- Hogy együtt vagyunk? Hát hatalmas sajnálatodra, igen! Járunk és nagyon szeretem Reitát, és nem fogom hagyni, hogy bármivel telebeszéld a fejét, örülök, ha végre eltud feledni téged. 

- Tehát ennyire belém szeretett? - elmosolyodom. Biztos vagyok benne, hogy Rei még mindig szeret engem, és nem akarom, hagyni, hogy elfelejtsen. 

- Azt ne mond, hogy csak játszadoztál vele! - csattan fel Sehun. 

- Dehogy! - ijedten nézek fel rá. 

- Miért nem akarod békén hagyni? Nem szenvedett még eleget? Ja igaz is, te nem látod őt nap mint nap, ahogy próbál küzdeni, hogy én, és a barátnője ne lássuk rajta mennyire fáj neki, az hogy te nem vagy itt. Hogy csak hagytad magad! 

- Mert én ezt így akartam? Végre találtam valakit, akit szívemből szerethetek, de csak vele nem lehettem együtt! És még megkellet tudnom, hogy a legjobb barátommal van együtt! Szerinted én akkor mit érzek?! - most már én is fel emelem a hangom. 

- Te csak tétlenül ültél, ahelyett, hogy tényleg cselekedtél volna! Nem csak Reitát vesztetted el, nem veszed észre? Engem is, és a falkádat! Hyung! Térj már észhez, nem látod mit tettek veled? És hogy te mit tettél magaddal? 

Olyan igaza van Sehunnak... És most fáj az igazság. 

- Legyen ahogy akarod. Nem tudom mit akarsz Reitől, de ha bármivel telebeszéled a fejét, esküszöm kezet emelek rád! - sziszegi a fogai közül. Meglepett. Mikor nőttél fel Sehun? 

-Akkor tehát így? - elmosolyodik és szemében egy furcsa fény csillan fel. -Mit akarsz nekem mondani? -próbál sürgetni. Tehát tényleg szereti Sehunt. Több már nem is kell a számomra. 

- Csak annyit szerettem volna, hogy boldog szülinapot! - mosolyt erőltetek az arcomra. 

- Nem is ma van - meglepődik és hatalmas szemekkel néz rám. 

- De, igazából most van. Az árvaházban nem tudták eldönteni, hogy mikor is születtél, mert még kora szülött is voltál és... 

- Ezeket tudom, elmondta Lay - félbeszakít és látszólag nem repes az örömtől. Nagyot sóhajtok. 

- Sehun is biztos ezt akarta neked ma elmondani - suttogom, újabb meglepetést okozva ezzel Reinek. - Mindegy, csak annyit kérek, hogy a vacsorát fogyaszd el velem, aztán visszaviszlek Sehunhoz, majd eltűnök az életetekből. Persze, ha tényleg szereted őt?! - felvont szemöldökkel nézek rá. Bízok még egy utolsó remény sugárban. 

-Igen, tényleg szeretem - mondja, közben fejét előre hajtja. Nem mer a szemembe nézni. 

- Rendben, akkor együnk, aztán pedig elviszlek hozzá - olyan nehéz kimondani ezeket a szavakat. Miért nekem kell ilyen nagy áldozatot hoznom? Bár biztos neki se volt könnyű kimondani ezeket a szavakat. 

Sehun pov: 

Lehunyni sem merem a szemem, de leginkább azt kívánom most, hogy csak egy rossz álom legyen amit tettem. Hogy egyezhettem bele, hogy Luhan menjen el Reivel? Ekkora barom is csak én lehetek! Szívem egyre frusztráltabban ver. Alig várom hogy visszatérjen a fiú, aztán eltűnjön innen! Ezt az estét én nem így terveztem. Nekem kellett volna pontban 7-kor ott lenni Reiért. Aztán leesett állal figyelni, ahogy mellém sétál, a gyönyörű ruhájában. Sminkkel az arcán, egy teljesen más Reit látva. Szerettem volna ma egy újabb oldalával megismerkedni, ahogy azt is szerettem volna, hogy engem ismerjen meg egy teljesen más színben. A vacsora várt volna minket, aztán pedig elvittem volna a tengerhez, majd a parton a csillagos ég alatt, kézen fogva sétáltunk volna. Aztán ott átadtam volna neki az ajándékát. Egy nyakláncot, melyen egy szív medál van, s abba gravírozva a mi a nevünk. De most félek, hogy mi fog következni.
Luhan ismételten rossz időzítése miatt, lehet elveszítem Reit. Bízom benne, de biztos vagyok benne, hogy még mindig érez valamit Luhan iránt.
Olyan jó lenne, ha végre elfelejtené, és engem látna, engem szeretne! 

Egy kocsi hangját hallom és egyből felpattanok a kényelmetlen kanapémról és az ajtóhoz megyek amit nagy lendülettel tépek fel. A kocsiból Reita száll ki és könnyes szemekkel sétál egyenesen felém. Olyan ideges lettem hirtelen, hogy még a víz is kiverte a homlokom. Nagyon remélem, hogy semmi rossz nem történt. Ahogy elém áll, nem gondolkodik, csak szorosan átölel és szipog párat, majd rekedtes hangon szólal meg. 

- Szeretlek Sehun, én tényleg szeretlek! - szavai olyan jól esnek, hogy kitudnék ugrani a bőrömből, de érzem ezt a kis "de" szócskát. Várok, hogy hátha folytatja mondatát, mielőtt tényleg feldolgoznom szavai súlyát. Nincs folytatás, nincs ott az a kis "de", akkor ez azt jelenti, hogy végre komolyan gondolja? Most már biztos vagyok benne, hogy nem egyoldalú ez a szerelem. Egy formában Luhannak köszönhetem szerintem, hogy Rei ezt így kimondta.
Felnézek a kocsihoz és ott áll Lu. Figyel minket és közben mosolyog. Tátogó szájáról pedig ezt olvasom le: Nagyon vigyázz rá! Elmosolyodom és visszatátogok, egy köszönöm-et. Lassan beinvitálom Reit a megszokott faházamba, a régi kényelmetlen kanapémra ültetem, és én is helyet foglalok mellette. Átöleli a derekam, fejét mellkasomra hajtja, míg én hátát simogatom. 

- Boldog szülinapot GuanYin - mondom szinte alig hallhatóan, de ő mégis meghallotta és fel néz az arcomra. 

- Köszönöm, én tényleg örülök, hogy itt vagy velem - mondja és hatalmas meglepetésemre megcsókol és nem azaz egyszerű puszi, amit ő szokott adni, hanem amire mindig vágytam tőle. Egy hosszas és mély csók. Az igazi szerelmes csók, az egyetlen szerelmemtől. 

Luhan pov: 

Ennyi lenne, nincs miért küzdenem. Tényleg szereti... Ez az én balszerencsém.

Nem hibáztathatok senkit, saját magamnak bénáztam ennyit. Beleszerettem egy olyan lányba,akit soha se kaphattam volna meg. Ha nem lennék farkas és úgy ismertem volna meg, lehet ugyanígy beleszeret Sehunba, és a legjobb barátom ismételten elveszi tőlem. 

Remélem boldogok lesznek együtt és nem fog semmi történni. 

Az érzéseimet elteszem a szívem mélyére, és ha úgy van, előfogom szedni, nem fog érdekelni semmi és senki! 

Sehun, most érezd magad szerencsésnek, hogy egy ilyen nagyszerű lány szeret téged! 

~The End~