32. rész

Feszülten nézem az asztallapot, nem merek a velem szemben lévő Sehun szemeibe nézni. Tudtam én, hogy valami nem stimmel Soah-val, na de hogy ez... Mióta tervezheti ezt? Egyáltalán egyedül találta ki? 

Biztos, mert az ő fejéből tudnak csak kipattanni ilyen lehetetlen dolgok, mint aznap is mikor azt mondta, hogy ő Reita... Ah ez a lány néha megőrjít. 
- Legalább nézz rám – szemem nagyra nyílik a régen hallott hangtól. Szívem gyorsabb ütemet diktál, és egy furcsa érzés kerít a hatalmába. - Kérlek! - aprót csap az asztalra. Összerezzenek. Lassan emelem tekintetem a fiú arcára, szívem már a torkomban dobog, annyira izgulok. Nem számítottam arra, hogy találkozom mostanság vele. Üzenetei semmire sem utaltak. Még biztosabb, hogy ez mind Soah terve, ő mondja néha, hogy találkoznom kellene vele, mert kedvel engem. 
Meg sokszor felhozza csak szimplán, hogy meséljen róla, hogy mit mondott Xiumin. Rosszabb mint a postás. 
Ahogy Sehun barna szemeibe nézek, elönt egy meleg érzés, amit még nem tapasztaltam így az ő közelében. 
Ő is fél, fél attól, hogy mi fog most itt történni, mit fogok csinálni... Fogom magam és itt hagyom, vagy meghallgatom, amit mondani akar... 
- Nem is tudom, hol kezdjem... Mielőtt nem voltatok itt, minden a fejemben volt, de ahogy megláttalak, azt is elfelejtettem, fiú vagyok-e, vagy lány - döbbenten hallgatom. Mikor lett ő ilyen? - Én mondtam Soahnak, hogy beszélnem kell veled. Sajnálom, de nem bírtam ki, hogy ne lássalak. Mint tapasztalod nagyon sokat változtam, ez leginkább neked köszönhető, na meg, mert nem voltál mellettem, azt hittem bele fogok őrülni. 
- Ezért küldtél mindig üzenetet? - lehajtom a fejem, mert szégyellem, hogy egyszer sem írtam neki vissza. 
- Igen, de csalódott voltam, hogy választ sosem kaptam. Hiányzik az, hogy kicsit hülyüljek veled. Tudom, az volt, hogy csak, mint barátok lehetnénk... de ez akkor volt mikor még Luhant szeretted. Azóta változtak a dolgok, nem? Hiszen Luhan elvette Changheet és vele él, s az esélye annak, hogy visszajöjjön, igazán kicsi... 
- És ha mégis? – felnézek rá.
- Akkor nem lenne egyszerűbb levegőnek nézni? Hisz nem sokat küzdött érted. Nem azért, de szerintem én többet tettem érted mint ő. Vagy az, hogy Lay-el egymásra találtatok, már mindenre mentség? Ezért akarod szeretni? Mert visszaadott valamit a régmúltból? Ha én ezt teszem, akkor engem szeretnél így?

Hallgatom amit Sehun mond és kezdek észhez térni. Van abban valami igazság, amit mond. Miért szeretem én Luhant? Csak mert holdacskámnak nevezett néha, meg kaptam tőle bókokat? De egyszer sem volt velem. Hiszek a szerelem első látásban, de ha nincs ápolva az érzés, a fénye szépen lassan kialszik. Ez történt most velem és Luhannal. Elaludt az a hirtelen fellobbanó fény mely mindvégig elvakított. 
- Őszintén sajnálom, hogy olyan voltam veled az elején, én sem tudtam mi volt velem... de kicsit már akkor is tetszettél. Talán féltékeny is voltam Luhanra, hogy ő találkozott veled előbb. 
- És tőlem most mit vársz? Hogy egyből ugorjak a nyakadba? - monoton kérdezem tőle. 
- Természetesen nem... - nagyot nyel. - De egy esélynek örülnék, mondjuk, kezdhetnénk azzal, hogy visszaírsz nekem, és találkozgatunk - előre hajol és az asztalra könyököl. - Mit szólsz hozzá? - elmosolyodik. Figyelem az arca minden egyes négyzetcentiméterét és töprengek. Menjek bele, ebbe vagy álljak fel és se szó se beszéd, távozzak. 
Oldalra nézek a sütik felé, majd vissza Sehunra. 
- Kezdetnek együnk egy sütit - lágyan mondom ki a szavakat, mire a fiú szemei felcsillannak, mivel azonnal tudja a válaszom. 
- Máris hozok valamit – feláll és a pulthoz siet. Mosolyogva követem tekintetemmel, de valamiért az ablakra tévednek szempárjaim, s egy ismerős szőke fiút pillantok meg a távolban, aki mintha pont velem nézne farkas szemet. De túl messze van, ahhoz, hogy lássam pontosan ki az. Megrázom a fejem, s hunyorogva nézek, de már sehol sem látom. Remek, már elkezdtem hallucinálni is. 



Sehun pillanatok alatt ér vissza hozzám és letesz elém egy torta szeletet, majd maga elé is. 
- Itt ez a legfinomabb - közel hajolva és kezét szájához véve suttogja. 
- Áh, értem - bólintok és kezembe veszem a villát. - Itt csak fagyizni szoktunk Soahval - motyogom miközben egy falatot a számba teszek. Hümmögni kezdek, majd egy tetszik jelet formálva mutatom Sehunnak, hogy nagyon finom. A fiú nevet és ő is neki kezd a tortájának.  
Mosolyogva fürkészem boldog arcát, s hirtelen rám néz.
- Mi az? Van valami az arcomon? - és már el is kezdi tapogatni pofiját, csak nevetek rajta, ami nem annyira tetszik most neki, de végül beadja a derekát és velem együtt nevet.

Sok fajta ember létezik, és mindenki másképp kezeli az életében bekövetkezett helyzeteket. Sehun az én érkezésem nem megfelelően kezelni, inkább eltaszított, holott barátkoznia kellett volna velem. Hisz ahogy a mondás tartja: légy közel barátaidhoz, még közelebb az ellenségeidhez. 
Hiszen engem annak tartott, azokon a napokon, főleg mikor Luhan nem az ő társaságát élvezte, hanem az enyémet.
De lehet nem csak rám volt akkor mérges, hiszen azt mondta, egy kicsit tetszettem neki… De miért vágta folyton a fejemhez, azt, hogy mennyire lapos vagyok, meg ilyenek. Legjobban a Jeju-n történtek fájnak még mindig.

***

-Tessék - nyújt át egy ajándékszatyrot Sehun, ahogy kilépünk a cukrászdából. Sűrűket pislogok a kezére, majd lassan nyúlok felé, hogy elvegyem tőle a csomagot. 
- Mi ez?  - kérdezem, de nem válaszol, csak mosolyog, néz, vár, hogy nézzem meg mit tartalmaz az ajándéka. Sóhajtva nyúlok bele a ajándékszatyorba s valami puha anyagot tapintok. Kíváncsian veszem ki, és kezemben meglátok egy vörös sálat. 
- Nem igazán tudtam mit adjak neked, de amikor ezt megláttam a boltban egyből rád gondoltam - kissé elpirulva mondja, mikor rá nézek. 
- Kö..köszönöm - nagyon meglepett Sehun gesztusa. -Nagyon kedves tőled - százszázalékos mosolyt mutatok felé. 

-Akkor hordani is fogod? - felvonja szemöldökét. Bólintok és nyakamba is veszem a sálat, s puha anyagától szinte elvarázsolódom. -Jól áll - mosolyog. Szeme csillog ahogy rám néz, teljesen zavarba hoz. -Sétáljunk egyet - szinte kijelenti, s lassan kezem után nyúl.