3.rész

A nagy házhoz nagy étkező dukál, kényelmesen mind elhelyezkedtünk az asztalnál és neki álltunk az ebédnek. Luhan a mellettem a földön kutyatálból evett, de nem ám kutya tápot vagy bármi ilyesmit, hanem rendesen Kyungsoo adott a tálkájába az emberi ételből.
-Srácok, szerintem mától lesz egy új barátunk -szólal fel a nagy csendet megtörve Suho és felemeli poharát. -Igyunk Reitára! -kacsint rám. Az egész szituációba belepirulok és mosolygósan hajtom le fejem.

-Kampey!-mondják egyszerre poharukat fent tartva majd belekortyolt mindenki sajátjába.
-Köszönöm fiúk... -nevetek. Luhan is engem néz majd vakkant egyet s lihegése közben újra vigyor jelenik meg pofiján. Megsimogatom, majd folytatom az ebédet.

Amikor végeztünk mindenki szétszéledt vagy a lakásban vagy kimentek a szabadba. Én maradtam Kyungsoonak segíteni, mosogatni, ha mát megengedték, hogy maradjak és ételt is adtak nekem.

-Köszönöm a segítséged -mosolyog. -Régen járt már itt ilyen kedves lány mint te.
-Jajj, azért annyira nem..  -nevetek zavartan és a homlokom ráncolom.
-De! -mosolyog töretlenül.
-Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok velem, bár Sehun mintha nem bírná a fejem -merengek.
-Majd megbékél, csak az a baja, hogy Luhan átpártolt hozzád.
-Luhan az ő farkasa vagy mi?!
-Nem, dehogyis! Luhan...csak egy erdei farkas -hadarja el.
-Akkor úgy csapódhatott mellé is mellém. -suttogom magam elé.
-Tessék?
-Ja semmi, csak magamban beszéltem -legyezem el a gondolatokat kezemmel.

Gyorsan befejeztük a mosogatást és kiültünk a teraszra, hogy ott folytassuk a beszélgetést. Luhan is csatlakozott hozzánk és fejét végig combomon pihentette én pedig buksiját simogattam és fülét babráltam.

-Milyen terveid vannak a jövőre? -kérdezi a semmiből. Elgondolkozom mit is akarok csinálni. Igazából egy sima gimnáziumba járok. Szerintem a nevelő szüleimnek se vannak nagy terveik velem, csak arra kellettem, hogy legyen egy gyerekük. Sajnos Sara nem tud gyermeket szülni, de már régóta szeretnének egy sajátot. Biztos vagyok benne,hogy még nem akarnak arról lemondani. Már nagyon régóta itt élnek Koreában, így logikus volt a számukra,hogy egy koreai gyereket fogadjanak örökbe. Csak azt nem értem,hogy miért egy 11 évest választottak?.. na mindegy. Kyungsoo kérdésén sokat nem kéne gondolkodnom mert én magam sem tudom és nem is sejtem a választ.
Közel vagyok ahhoz,hogy azt mondjam"semmire sem fogom vinni az életben, csaj egy ajtó támasz vagyok" de ahogy beszélgetek Kyungsooval valamiért túl komolynak látszik... Ha ezt mondom neki 100% hogy leüvölti a fejem. -Hm? -pislog rám a nagy szinte kidülledő szemeivel.
-Még nem tudom, nem igazán találtam meg azt, amivel foglalkozni szeretnék. -adtam a nem túl erős válaszomat.
-Értelek, igazából én is így vagyok vele... -sóhajt. Luhan felkapja a fejét valami ugatás szerűt hallat Kyungsoora. -Na csitt! -emeli meg kezét játékosan. A farkas rámorog majd vakkant. Nevetve kérdezem Kyungot: -Mit akar ezzel mondani?
-Nem tudom... -mondja elnézve a semmibe, nem is feltűnő, hogy most füllentett.
-Biztos,hogy tudod, nem hiszem,hogy ok nélkül csinálna cirkuszt. -húzom ki magam. Lu két lábra áll pár másodperc erejéig, közbe vakkant egyet s ismét "vigyorogva" lihegésbe kezd. -Na látod! -kuncogok.
-Na jó, még neked elmondom, a fiúk is tudják,hogy szeretek énekelni, meg szerintük jó hangom is van...
-Mutasd! -csillogó szempárral nézek rá, pedig még szinte be sem fejezte mondandóját.
-Ah, Luhan biztos jobb lenne, sokkal szebb hangja van -mutat mélán a farkasra. Ránézek, elkezdi hegyezni a fülét, majd keserves vonyításba kezd. Mindketten befogtuk a fülünket és összehúztuk magunkat. Amint gyönyörű énekét befejezte Lu, elnevettük magunkat.
-Szóval akkor te jössz! -vigyorgok Soora. -Ne már! -ráncolja a homlokát.
-Gyerünk! Annál hamarabb szabadulsz tőlem-bököm oldalba.
-...Jó, jo legyen...

Miközben Kyungsoo énekel Luhan ismét combomra helyezi fejét és onnan figyeli a fiút.
Gyönyörű hangja van, amit sok idol irigyelhetne meg. A terasz egészét betölti a gyönyörű hang. Automatikusan elmosolyodom és egy kicsit meg is hatódom. Ahogy befejezi hatalmas csend támad, csak a madarak halk csiripelését lehet hallani. Kyung csak maga elé bámul én pedig őt nézem.

-Ez nagyon szép volt -mondom kicsit elfojtott hangon, kicsit megvagyok illetődve.
-Baekhyun-ét halld majd egyszer, nem is fogod annak tartani az enyémet -mosolyog és kicsit mintha elpirulna az arca.
-Csak nem énekesek akartok lenni? -arcomon meglepettség látszik.
-Még nem tudjuk, lehet hogy csak hobbinak tartjuk ezt.
-Oh értem -számat harapdálom, mert nagyon kikívánkozik egy mondat, de nem tudom mondjam-e. Végül: -Én lennék az első számú rajongotok. -pislogok Kyungsoora. Kicsit lesokkoltan néz rám majd elneveti magát s megsimogatja a hajam.
-Köszönjük -mosolyog, mire én is felengedek és vele mosolygok. Luhan mindkét mancsát rám helyezi és gonoszan néz Soora.
-Szerintem nem tetszik neki, hogy hozzád érek -nevet hangosan.
-Hm - gondolkodom el. -Szétnézhetek a környéken? - kapom fel a fejem.
-Persze, kísérjelek el va... -Luhan morgása félbeszakítja. -Ja bocs! Akkor kísérd te! - pufog Kyung karba tett kézzel. Luhan elégedetten kihúzza magát. Olyan furcsa hogy ő egy farkas, de mindent ért és ő maga is "mondja" amit akar. Nem hallottam még ilyen okos állatról, lehet hogy nem is vagyok itt, csak összeestem az erdőben, elájultam és ezt most mind álmodom...
-Na menjetek, nekem úgyis van még pár elintézni valóm - mosolygósan int majd visszamegy a lakásba. Felállok s nyújtózok egyet és lesétálok a teraszról. Nyüszítést hallok s megkeresem Luhan, testével az erdő felé fordul, fejével pedig felém. Teszek felé egy lépést, mire beindul az erdőbe. Gondolkodás nélkül követem, mostanság elég keveset gondolkodom, remélem nem lesz belőle bajom! Nem egyszerű úton mentünk, mert mintha egy hegyre mennénk éppen felfelé, de legalább most a farkas nem fut, így elviselhetőbb, de még így is hamar elfáradtam. Kezd kicsit hideg lenni, karom már teljesen libabőrös. A hosszú út alatt sikerült nem elesnem, viszont belementem egy pókhálóba és borzongás fogott el s egyből végig dörzsöltem mindenem, hogy véletlenül se legyen rajtam pók. 

Hunyorgok és mintha már közelednénk az erdő szélére, a nap is több helyen süt be, a fák kisebbek és kezd egy kicsit a hőfok is nőni. Luhan most lépett ki a fák közül és bundája szépen csillog a napfényben. Kicsit megtorpanok, de hamar odasietek hozzá. A nap forró sugarai az én bőrömet is érik már és kezdik felmelegíteni kicsit szétfagyott testemet. A kilátás gyönyörű, tényleg egy hegyre jöttünk fel, nem olyan nagyra, mert azért nem túrázunk mi! Egy szirten állunk. 

- Ez gyönyörű - mondom és csillogó szemekkel pásztázom végig a völgyet. -Engem sose engedtek el ide, pedig próbáltam fűzni a szüleim, hogy túrázzunk egy kicsit, csak hogy túl sok a dolguk, biztos most se keresnek engem - sóhajtom. - Köszönöm, hogy elhoztál ide - leguggolok és átölelem a nyakát. Mélyet szippantok a bundájába és jól beletúrok. - Haza kell mennem, igaz? - szipogok. Luhan kiszakad az ölelésemből és elfut. Sóhajtok s visszanézek, memorizálom a látványt, hisz ki tudja, hogy mikor láthatom újra, majd Lu után megyek. - Hol vagy? - kiáltom. A hátam mögül kaffog, megfordulok és meglepetten nézek rá. Szájában egy szál virág van. 

Idejön hozzám, leül és várja, hogy elvegyem tőle. Térdre borulok és kinyújtom a kezem, tenyérrel felfelé, mire ő belehelyezi. Kicsit meghatódtam, olyan aranyos...

Még egy fiú se adott nekem virágot, nem hogy egy farkas?! ez egyáltalán lehetséges?! Lehet, hogy tényleg álmodok...

Órákat töltöttünk az erdőben és eldöntöttem magamban, hogy még ma hazamegyek. Nem volt olyan furcsa érzésem, mintha magamban beszélnék, hisz itt van Luhan, biztos vagyok benne, hogy mindent értett, és olyan titkokat mondtam el neki, amit másnak nem, láttam rajta, hogy igen együtt érző és legszívesebben segítene rajtam...

-Akkor itt most elbúcsúzunk egy időre - nézem az utat, ahova hamarosan kilépek. Nem mentem vissza a fiúkhoz, jobbnak láttam így. Luhan nyüszít és hozzám bújik. - Köszönöm, hogy segítettél nekem. - ölelem át. Felegyenesedek és nagy sóhajjal hagyom el az erdőt. 

***

- Úristen! Reita hol voltál?!-rohannak Saraék hozzám és végignéznek rajtam. 

- Milyen ruha van rajtad? - kérdezi Jake. 

- Sajnálom, hogy ha aggódtatok! - hajtom le a fejem. 

- Semmi baj! Az a lényeg, hogy jól vagy és itt vagy! - szorosan megölel Sara. - Nagyon aggódtunk érted!