1.rész

- Hagyjatok már békén! - kitépem karom nevelő apám kezéből és kirohanok a hatalmas kertes házból. Hirtelen megtorpanok, mert rettentően szakad az eső, de nem állíthat meg! A szomszédom furcsállva néz ki az ablakán. Hallom, ahogy Jake és Sara utánam kiabálnak, de már felesleges, nem akarok soha oda visszamenni!

Szakadó esőben futok a kis kerületben, célom nincs, csak, hogy egyedül legyek. Teljesen átáztam már, könnyeim együtt hullanak az esővel. Pár méterre van már csak a Nagyerdő, nem is gondolkodom, befutok oda. A fákról nagyobb esőcseppek esnek a fejemre, de így is küzdök tovább jutni a növényzeten, melyeket senki nem taposott le, csak most én. Ha lehet még vizesebb lettem. Hirtelen esek el egy gyökérben, amit nem vettem észre. Már a testem is sáros nem csak a cipőm. Nehezen, de felállok és tovább szaladok. Egy két ág még fejbe is vág, amit szitkozódással nyugtázok. Kicsit megállok pihenni, és körbe nézek, nem mintha tudnám hova keveredtem, csak reménykedek valami útra, ha járt volna már itt valaki... Semmi... illetve de, lábnyomok, de nem emberi lábnyomok... ezek farkas nyomok. Ebben az erdőben bizony vannak vadállatok – farkasok, medvék, vaddisznók. Őzek, mint minden erdőben szinte. Próbálok a lábnyomokkal ellenkező irányba menni, valamiért semmi kedvem most azokkal találkozni, és felfalattatni magam. A könnyeim már elapadtak, de az eső ugyan olyan intenzíven esik tovább. Érzem, hogy ájulás lesz ennek a vége, sose volt túl erős a szervezetem, és ez most sok neki. Még gyorsabban próbálok menni, abban reménykedve, hogy találok egy helyet, ahol meghúzhatom magam, legalább addig, míg az eső eláll. Meglátok három hatalmas fatörzset, melyek egymás mellett hevernek a földön, alatta pedig egy mélyedés található. Nem gondolkodom,, hogy lehet bent van valami állat, nekem menedék kell. Bemászok, és pont védve vagyok az esőtől, jó ha egy-két csepp beesik. Elfáradtam, szemem alig bírom nyitva tartani, pillanatok alatt alszom el.

Kinyitom a szemem és rákellet, hogy jöjjek, bizony már besötétedett...és jelenleg, vízben ülök. Az egész nadrágom tocsog a víztől, ahogy a cipőm is. Itt bent nem maradhatok, bármennyire is félek kint a sötétben. Kimászok és sárosabb lettem, mint voltam. Sóhajtva leülök a fatörzsre, koszosabb már nem lehetek... Leveszem a cipőm és kirázom belőle a vizet. Visszaveszem, majd körbenézek a sötét erdőn, nem is olyan ijesztő, mint ahogy azt én elképzeltem régen, meg a mesékben, amit az idősek mondanak.

Hirtelen a hátam mögül egy morgást hallok, ami egyből lerombolja azt a gyönyörű békét, amit én most elképzeltem. Nem merek megfordulni, csak magam elé meredek, remélve, hogy elmegy, bármi legyen az. Egy hangosabb morgás, kezd türelmetlen lenni, én meg kezdek egyre jobban beparázni. Harmadik morgásra már lassan megfordítom a fejem. Egy farkast pillantok meg. Ahogy elindul felém megáll bennem az ütő, kimutatja foga fehérjét egy újabb morgás kíséretében. Kikerülve engem elém kerül, végig követem a fejemmel, tekintetemmel.

Más lett, mintha nyugodtabb lenne. Nagyokat nyelek, és szó szerint farkas szemet nézek vele. Leül tőlem három méterre, füleit hegyezi, és eléggé méregetve néz. Beharapom a számat és leszállok a földre, amilyen lassan csak tudok. Feláll és hátrál egy kicsit.

Egy félóra múlva már semmi félelmet nem éreztem, viszont nagyobb késztetést már igen, hogy oda menjek és megsimogassam. Annyira aranyos a pofija még így sötétben is, ahogy látom. De az biztos, hogy nappalig nem bírok majd itt ülni, ráadásul már a lábam is elkezdett zsibbadni. Kinyújtom felé a kezem és várok. Kezem és szemem között cikázik tekintete, lassan feláll és kicsit lapítva felém indul. Most egy picit újra felgyorsult a szívverésem. Remegés nélkül tartom a kezem. Lassú léptekkel közeledik. Az orra érinti mutatóujjam és elkezdi szimatolni a kezem. Lassan már olyan közel van, hogy az arcom is megtudja szagolni. Hirtelen ledobja hátsóját és egyenesen rám bámul. Majd pár másodperc után orrával megböki a kezem, ami még mindig ugyan, úgy volt. Lassan fejére vezetem tenyerem és elkezdem simogatni, annyira édes, hogy legszívesebben egyből magamhoz ölelném.

- Milyen szelíd vagy - suttogom. Hirtelen vonyítás zavarja meg a csendet. Körbe nézek ijedten. A farkas nyüszít és feláll, s mintha azt próbálná mondani, hogy menjek el innen. Felállok, de nem tudom merre mehetnék... Óvatosan megcsípi a pólóm szélét és húz rajtam egy kicsit. Futásnak ered, nem kellett több nekem, követni kezdem. Alig látom, és eléggé bukdácsolva követem. - Várj meg! - állok meg kicsit pihenni és térdemre támaszkodom. Visszajön hozzám és vakkant egyet. - De fáradt vagyok - lihegem. Nyüszögni kezd és szinte pattog fel-le a földön. - Jól van, na... - újra neki indulok. Innentől nem álltunk meg, míg egy barlanghoz nem értünk. Nem volt nagy, de nekem és a farkasnak pont elég.

- Köszönöm - ülök le a földre. - Ah, ez hideg! - szisszenek fel. Fejét kezem alatt átfúrja és ölembe helyezi. - Mi a neved farkas? - simogatom a fejét. Felül és megbökdösi a karom, majd a földet. Mit akarhat? Ujjam lehelyezem a földre és nézem a reakcióját. Hideg orrával feltolja az ujjam- Azt akarod, hogy írjak? - pislogok rá. Bólint egy aprót. - Rendben - furcsállódva, de elkezdek írni egy 'A' betűt, mire lefekszik és mancsával eltakarja a szemét. - Ez nem jó - jegyzem meg, értelmesen rám néz. - Jó, folytatom - végig mentünk az ABC betűin addig, míg ki nem adott egy nevet az írásom: Luhan. - Tehát Luhan, örülök, hogy egy ilyen jó farkassal találkozhattam. - nyújtom a kezem, hogy pacsit adjon. Lihegve adja is.