2.rész

-Luhan, leszel az én farkasom? -kérdezem az éppen ölemben alvó farkast. Tudom,hogy semmi választ nem fogok kapni, most még jelzést se, mert alszik, de magamnak feltettem a kérdést. És vajon mi lesz itt velem az erdőben? Ha nem találok valami száraz ruhát biztosan tüdőgyulladásom lesz, vagy már van.

Amúgy a nevem Moon Reita és ez az én történetem.

18 éves vagyok, árvaházban éltem egészen 11 éves koromig, míg egy angol házaspár örökbe nem fogadott. A fekete hajam mindig a vállamig ért. Íriszeim szintén feketék. Teljesen összeolvad a pupillámmal. Olyan 160 centi vagyok. A szervezetem elég gyenge, mert a vér szerinti szüleim az árvaház előtt hagytak a hidegben, betegen kerültem már oda.
Barátom nem sok van, akik pedig azok, az árvaházból ismerem őket.

Tüsszentek egyet, így felébresztve szegény Luhant.
-Bocsánat -mosolyogva simogatom meg. Nyüszög kicsit és feláll, kijjebb megy a barlangból és szétnéz. A nap már kezd feljönni így kezd kitisztulni a látásom is. Luhannak ezüstest bundája van, ami kicsit most sáros. Hátra néz hozzám, olyan hívogató tekintettel. Négykézláb megyek oda hozzá és térdepelve ülök mellette.
-Olyan jó lenne, ha végig mellettem lehetnél, biztos nyugodtabb lenne az életem -sóhajtok egy hatalmasat majd kimegyek a barlangból. A nap sugarai rávetültek az egész testemre és melegítetek. - Olyan egyedül érzem magam a városban, sose voltak igaz barátaim - mesélem neki. Vakkant egyet, felé fordulok, majd elindul újra a sűrűbe. - Hé! Várj meg! - kapom utána fejem, majd lábam is mozdul és utána iramodom. - Hova mész? - beszélek neki miközben küzdök a szembejövő növényekkel. A lábam elé már látok, hála a napnak. Viszont Luhant néha-néha elvesztem pár másodpercre. Gyorsítom lépteim és hamarosan kiérünk egy letaposott kis útra. Luhan ott várt be engem. Sétálva ment tovább az úton. Csendben követem és közben nézelődöm. Az út végére érve egy faházat látok meg. Luhan biztatóan fordítja fejét felém majd egészen az ajtóig lépked, s elkezdi azt kaparni. Pár pillanat múlva elkezd kinyílni az ajtó és egy srác lép ki rajta.
-Csá Luhan, hát te hogy kerülsz ide? És ilyen alak...- beszédébe vakkantott Luhan. Ekkor a fiú rám nézett - Hoztál társaságot? -lepődik meg. - Szia, gyere ide! - int nekem. Remegő lábakkal közeledem a fiúhoz. Megállok Luhan mellett. - A nevem Kai, uh te aztán koszos vagy, gyere adok valami ruhát. - nyitja ki jobban az ajtót és beinvitál.
- En..engem Reitának hívnak. -lépek be és mondom a nevem, hogy ne legyek túlságosan udvariatlan.
-Szép vagy,vagyis a neved!! Bocsánat! -kerekedik ki a szeme. hát még az enyém... Luhan rámordul majd letelepszik a kandalló elé. - Ah, hozok neked ruhát... -siet el. Leguggolok Luhanhoz és megsimogatom a buksiját.
-Hálásan köszönöm... - mosolygok.  Furcsa, de mintha az ő pofiján is megjelent volna a mosoly aprócska jele.  Vagy már képzelődöm?! 

-Itt van egy melegítő nadrág, meg egy póló. Hoztam egy... boxert is - elvörösödik a feje - biztos ez is jól jön majd... -nehézkesen mondja ki amit akar, bár nem csodálom, az én arcom is elkezdett pirulni. - Öm nyugodtan fürödj le- mutat az egyik ajtóra.  Átveszem tőle  ruhákat  és szó nélkül bemegyek azon a bizonyos ajtón. Nem döbbentem meg, hogy nem nagy a fürdő, vagyis a házhoz képest még nagynak is lehet mondani.
Elkezdek leöltözni mikor egy idegen hangot hallok meg kintről és persze a Kaiét. Nem különösebben foglalkozom vele, csak beállok a zuhany alá. Minden porcikámat vagy háromszor mostam át, mire azt mondhattam magamnak: Na most már tiszta vagyok!
Kiszállok , megtörölközöm és felveszem a Kaitól kapott ruhákat.  Csak egy kicsit voltak bőek, de tényleg! Nem lehet ő se túl súlyos az én 48 kilómhoz képest. Igen, sajnos a sok stressz miatt ennyire lefogytam, de szerencsére nem látszik meg...vagyis szerintem. Csak picit mondják mindig, hogy át vagyok szakadva.

Résnyire nyitom az ajtót, és kikukucskálok rajta. Csak Kait látom a kanapén ülni, talán újságot olvas, de csak talán, az is lehet, hogy csak a képeket nézegeti, a mai fiataloknál, vagyis a fiúknál, nem épp szokványos az olvasás... .újság olvasás! Kilépek és Kai mellé sétálok,
-Köszönöm a ruhákat és hogy lefürödhetem! 

-Ugyan, nem  tesz semmit... Jók is a ruhák? - végig néz rajtam, de már nincs zavarban. 

-Kicsit bők de jók!  - mosolygok és leülök mellé. 

-Amúgy elmondod, hogy hogyan és honnan kerültél ide? - féloldalasan felém fordul és arcvonásaiba kíváncsiság költözik. Sóhajtok egyet s tekintetem az éppen ölemben heverő kezeimre sütöm le. 

- Igazából elszöktem otthonról... - nem köntörfalazok, egyből kimondom. Arra számítottam, hogy kétségbeesetten elkezd majd kiabálni és azonnal vissza akar majd küldeni vagy visszavinni, ezek helyett ezt mondta: Sajnálom. 

Erre hogy lehet azt mondani, hogy "sajnálom?! "  vághattam egy érdekes fejet, mert Kai elnevette magát. Megvártam míg lehiggadt, aztán újra vártam, csak most egy normális indokra.

-Bocsi, nem az... -mosolyog. -Nem lepett meg, hogy elszöktél... -komorrá válik.

-Hogy hogy? 

-Mert én is elszöktem, és úgy vagyok vele akik elszöknek, azoknak van indokuk is -szomorúan hajtja le a fejét.

-Neked mi? -gondolkodás nélkül ejtettem ki az ajkaimon ezt a meggondolatlan kérdést, hisz biztos nem szívesen beszél róla. Tenyerem egyből számra tapasztom. -Sajnálom.. -engedem le a kezem.

-Semmi gond... -rázza a fejét, de nem válaszol.

-Luhan farkas hol van?-terelem a témát. 

-Luhan? -zavartan kérdez vissza és kapkodja ide-oda a tekintetét. -Biztos kiment mert vécéznie kellett! -lelki szemeim előtt most Kai feje felett egy villanykörte gyulladt ki. Tuti kamuzik. 

-Minden bizonnyal... -mondom beletörődötten. 

Ezután egy kis kínos csend fogad minket, szerencsére nem.olyan sokáig mert kopognak a bejáratin.  Kai felpattan, ahogy én is bár nem tudom miért, csak annyi különbség van köztünk,hogy ő ment ajtót nyitni, én viszont csak a kanapé előtt állok.

-Su..Suho te meg hogy-hogy itt? -meglepetten néz az ajtóban álló ismerősére. 

-Sehuntól azt hallottam,hogy van egy vendéged, gondoltam beköszönök neki. -ezzel be is jön a 'lakásba'. Kai bezárja az ajtót.

-Igazából Luhan vendége... -mondja zavartan a fiú. 

-És hol van Luhan? -húzza fel a szemöldökét, miközben Kaira néz. Most komolyan egy farkast akar kérdőre vonni?! 

-A falkában.. -feleli. Az előbb még nem is tudta,hogy hol van! Ch.. 

-Értem.. -ezzel újra rám néz, majd a kanapét megkerülve idejön hozzám. - Suho vagyok - nyújtja a kezét.
-Én Reita - kicsit megszeppenve ugyan, de kezet fogok vele.
- Na és mi szél, hozott, vagy vitt az erdőbe? - húzza fel a szemöldökét. 

- Elszökött otthonról - mondja helyettem Kai, mielőtt szóra nyithattam volna a számat.
- Téged kérdeztelek? - kicsit háborodva fordul meg. - Inkább menj és segíts Kyungsoonak a konyhában. - legyint a fiúnak, aki fintorral lép ki a bejárati ajtón. - Na tehát.. mesélj szépen - fordul vissza. Mutatja, hogy üljek le. Miért van egy olyan érzésem, hogy addig nem szabadulok innen, míg nem kap elég jó választ? szép kis regényben mondtam el az egész sztorimat, ő egyszer sem szólt bele, csak pislogott és bólogatott, ja és levegőt is vett, mert mozgott a mellkasa!

-És idehozott, lefürödtem, felöltöztem aztán itt jártatom a szám! - fejezem be. Kicsit még rágódott a történetemen, látszik ugyanis, hogy nagyon töri a fejét valamin. 

-Na és hogyan gondolod a továbbiakat? - szólal meg egy olyan kérdéssel amin még nem is gondolkodtam, de nem is akartam! Kicsit összehúzom magam.
- Nem tudom - motyogom orrom alatt.
- Hát figyelj... - sóhajt és akaratlanul is felemelem a fejem és ránézek. - Felőlem maradhatsz itt pár napig, de jobban jársz ha hazamész - mondja. Bármennyire is szar beismerni, de Suhonak igaza van, vissza kell majd mennem.
- Megköszönném, ha egy kis ideig itt maradhatnék - kutyaszemekkel nézek rá.
- Rendben - bólint. -Biztos éhes vagy már, gyere menjünk át a főépületbe. - feláll.
- Főépület? - lepődök meg.
- Igen, ez az én telkem, több kis faház van, amiben a barátaim laknak, akikben megbízok. - mosolyog, közben én is felálltam és az ajtóhoz mentünk.
- Értem... -tátom a szám. Felnevet és kinyitja az ajtót, s a túloldalt egy Luhan farkassal találtuk magunkat szembe.
-Nocsak... Megjött a toborzó! - karba tett kézzel áll Suho. Luhan görnyedt testtartást vesz fel és fülét is lapítja.
- De aranyos vagy így! - lépek mellé és két tenyerem közé veszem pofiját. - Én is ilyen cuki farkast akarok! - vigyorgok.
- Áh már értem...
- Mit? - nézek Suhora.
- Semmit, menjünk!  - bezárja maga után az ajtót és zsebre tett kézzel megy e Luhan mellett. Megsimogatom a buksiját majd követem Suhot.
-Gyere! - szólok vissza a farkasnak, aki még mindig egy helyben állt. Csillogó szemekkel fut utánunk. - Annyira szeretek a szabadban lenni... - szívok a friss levegőbe.
- De azért ne csinálj rendszeres szökési dolgokat! - furcsán néz rám.
- Figyelj... ha visszamegyek ma, vagy talán holnap - nyelek egy nagyot. - Akkor visszajöhetek bármikor? - teszem fel a nagy kérdést.
- Hát figyelj, ezt majd az ebéd után döntsd el... Kait és engem már ismersz, de nem csak mi közlekedünk itt. Még négy fiúkát meg kell, hogy ismerj. Lehet őket nem fogod kedvelni és már ide se lesz kedved jönni - sóhajtja. Ez nekem nagyon úgy hangzik, mintha leakarna róla beszélni..! 

- De ha mégis.. akkor jöhetek? - vigyorgok kicsit nyitott szájjal.
- Felőlem jöhetsz, csak ne hozz ide senkit, de majd még el dől, hogy mi lesz - kedvesen elmosolyodik a végére. 1. Nem mintha lenne barátom, akit eltudnék ide hozni. 2, pedig inkább itt vagyok mint otthon. 
Lassan átértünk egy hatalmas épülethez, vagy inkább faházhoz, de vagy három emeletes és kívülről nézve igen nagy. Bent se csalódok, igen tágas és nem túl zsúfolt a berendezésekkel. Luhan farkas szabadon járt a házban, egyik fiú sem lepődött meg rajta. Én viszont már meglepődtem rajtuk, ahogy ők rajtam. Én azért mert mindegyik fiú full helyes és cukik. De hogy ők min lepődtek meg rajtam, azt nem tudom... Lehet a bő Kai ruha miatt, vagy még nem láttak lányt?! Ah, inkább nem találgatok, mert a végén ott fogok kilyukadni, hogy biztos vámpírok és az én... AH! Hagyjuk!